2024. április 20., szombat

Már nem égnek a vonalak

Rendkívül megtépázta a Samsung nimbuszát a Galaxy Note 7 bukása. Az okostelefon-táblagép gyártását és árusítását nemrég kényszerült leállítani a dél-koreai cég, mert a csúcskategóriába sorolt készülékek akkumulátorai hol lángra lobbantak (olykor csak füstöltek), hol meg túlmelegedtek, és időnkét szétpukkantak. A legtöbb ilyen telefont az Egyesült Államokban és Ázsiában adták el, Európába csak 45 ezret szállítottak belőle, elsősorban a brit piacra.

A gyártási hiba óriási botránnyá és hatalmas veszteséggé duzzadt. Úgy tűnik, hogy a fiaskó miatt történetének legsúlyosabb válságába sodródott a cég, amely már megkezdte az alig két hónapig forgalmazott kommunikációs eszköz visszahívását, illetve a vételár visszatérítését.

Az intézkedéssel azonban eddig nem sikerült megnyugtatnia a vásárlókat. Az emberek tömegével fordulnak el a Samsung más modelljeitől, sőt a cégtől is, amelynek a hírneve súlyos csorbát szenvedett. A legrosszabb forgatókönyv alapján az eladások akár 28 millió darabbal is csökkenhetnek a korábban remélt mennyiséghez képest.

Egy nemzetközi felmérésben a Samsung készülékek használóinak majdnem 40 százaléka közölte: a történtek hatására hátat fordít a dél-koreai vállalat minden mobilkommunikációs eszközének.

Mindazonáltal a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának számító Samsungnál abban bíznak, hogy idővel lecsillapodnak a kedélyek, és csökken a kínálatukkal szembeni ellenállás. Elsősorban talán azért, mert a többi készülékük megbízható, s egyiknél sem észleltek hasonló hibát.

A cég alighanem arra számít, hogy a blamázs igazi hatását majd jövő tavaszra lehet lemérni. Várhatóan akkor kerül piacra a Samsung Galaxy S8, s a remények szerint visszahódítja az elriasztott tömegek jó részét.

Ha a Galaxy Note 7-hez kapcsolódó kellemetlenségeket sikerül addig részben elfeledtetni, de legalábbis elhomályosítani, talán tényleg visszapártolnak a vásárlók. Persze az is elképzelhető, hogy ha a következő hónapokban is fennmarad a gyanakvás és az elégedetlenség, a cég teljesen abbahagyja a korábban oly sikeres Galaxy-sorozat gyártását.

A jelenlegi visszahívási akció mindenesetre óriási pofon a Samsung számára. Főként amiatt fájhat tőle a feje, mert a karácsonyi szezon fő attrakciójának szánt termék eladásából remélt szép bevételből nem lesz semmi.

Ami viszont eddig történt, az egy hatalmas bukás. A teljes visszahívás ugyanis 2,3 milliárd dollárba kerül. Ennyi legalábbis a közvetlen veszteség. A járulékos károkat is beleszámolva a végösszeg akár a négymilliárd dollárt is elérheti.

De az sincs kizárva, hogy a készülékek kivonása a forgalomból még ennél is nagyobb kárral jár, s a bevételkiesés elérheti akár a 17 milliárd dollárt.

A konkurenciát mindez hidegen hagyja, sőt alighanem örül is a Note 7 bukásának. A Samsung csúcstelefonja ugyanis kiesett a versenyből, s ez jelentős előnyhöz juttatja a versenytársak termékeit; különösen az Apple profitálhat ebből sokat.