2024. április 18., csütörtök

Elmélyülnek a távol-keleti kapcsolatok

Közös munkát tervez Vajdaság és Hainan

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá tegnap a vajdasági tartományi vezetőség és a kínai Hainan provincia delegációja Újvidéken, a tartományi kormány épületében.

A részvevők kiemelték, hogy az együttműködés mindkét fél számára nagy előrelépést és fejlődési lehetőséget jelenthet. Igor Mirović tartományi kormányfő felszólalásában kifejtette, hatalmas öröm a tartományi vezetőség számára, hogy egy ilyen komoly kínai provinciával dolgozhatnak majd együtt, mint Hainan.

– A két ország már régóta baráti viszonyt ápol egymással, és ezt tartományi szinteken is meg kell erősíteni. Kína rengeteg projektumot indított már el Szerbiában, elég csak az infrastrukturális tervekre gondolni vagy a gyorsvasút kiépítésére. Ezek a projektumok mind arra engednek következtetni, hogy kiváló lesz az együttműködés. Nemsokára a vízumkényszer is megszűnik a két ország között, s ez tovább növeli a lehetőségeket. A két ország kereskedelme is kiemelkedő, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni – fejtette ki a kormányfő.

– Rengeteg ötletünk és tervünk van, reméljük, hogy elmélyül az együttműködés. Intézményeink készek a közös munkára különböző területeken, legyen szó gazdaságról, tudományról vagy bármi másról – fejezte be Mirović.

Yu Xun, a hainani delegáció vezetője elmondta, úgy gondolja, a szándéknyilatkozat aláírása kiváló kezdete a közös munkának. Megjegyezte, az ilyen dokumentumok megfogalmazása csakis elmélyítheti a két ország, illetve tartomány eddigi viszonyát.

– Úgy vélem, ha konkrét projektumok megfogalmazására és megvalósítására kerül sor, mindkét fél profitálni fog az együttműködésből – húzta alá a képviselet vezetője röviden.

A delegáció képviselői elmondták, Hainan Kína legfiatalabb provinciája, 1988-ban alapították, 20 önkormányzata van. A tartomány gyakorlatilag egy sziget, ezért gazdaságának oroszlánrészét az idegenforgalom teszi ki. A képviselők szerint kiváló infrastruktúrával rendelkezik, van gyorsvasútja, autópályái, hőerőművei, vízerőművei és nukleáris erőművei is. Három reptere van.

A turisztika mellett a provincia gazdaságában meghatározó tényező a mezőgazdaság és a gyógyszeripar is.