2024. április 24., szerda

Vérrel írt levél

1956-ban a Tiszán, palackpostával érkezett a segélykérés

1962. május 25-én B. G. zentai, hatodik osztályos általános iskolás tanuló egy üvegpalackot fogott ki a Tiszából a csókai oldalon. Az üvegben egy 10,2×13,6 centiméteres papírdarab volt, rajta a következő szöveg:

„1956. XI. 15. Magyarok! Segítség! Az oroszok nemsokára ki fognak végezni és társaimat is, mert Magyarok vagyunk. Itt a Tisza Partján. Harcolunk a szabad Magyarországért! HAZÁÉRT! Míg elmentek megírtam ezt. Vizesüvegembe tettem. Kifogyott a töltőtollam. Segítség! Véremmel írok! Csongrádtól 3 km északra a füzesben Magyarok! Szabadítsatok ki.”

A papírlap a zentai Városi Múzeumba került, ahol egy dobozban elraktározva, sok más tárgyhoz, dokumentumhoz hasonlóan arra várt, hogy egyszer majd valamilyen formában a közönség elé kerüljön, és ez meg is történt, az 1956-os események ötvenedik évfordulója kapcsán, vagyis tíz évvel ezelőtt.

Pejin Attila, a Városi Múzeum vezetője elmondta, hogy 2006-ban ez a levél szenzáció volt, hiszen a zentaiak számára ez az egyetlen ötvenhatos ereklye, viszont azóta sem történt vele semmi, autentikusságának bizonyítása is várat magára.

– 2006-ban az Új Képben publikáltam mindent, amit tudunk a vérrel írott levélről, de komolyabban azóta sem foglalkozott vele senki, de ezt mindenképp pótolni kell. A műhelymunkán túl a történészt-muzeológust is meg szokta érinteni a tárgy szellemi töltése, amely esetünkben rendkívül megrázó. Gondoljunk csak bele, milyen parányi reménnyel utazott végig a folyón az üzenet, míg eljutott Zentáig. A földrajzi távolság nem volt nagy, annál inkább az időbeli. Persze jó lenne tudni, hogy a fogságba esettek csoportja mégsem jutott arra a sorsra, amit az ismeretlen levélíró segélykérésében állított. Amennyiben viszont ez mégis bekövetkezett, kívánatos lenne lenyomozni, kik voltak ők, hogy legalább megemlékezzünk róluk. A mi intézményünk hatásköreit, lehetőségeit egy ilyen kutatás meghaladja, de mivel Csongrádról és Szegedről is érdeklődnek a levél iránt, és ott is szeretnék bemutatni, reméljük, lesz aki felkarolja a témát. Nagyon jó lenne a történetet végiggombolyítani és kideríteni, kik voltak, akik a Tiszába dobták, és mi lett velük.

A vérrel írott levél a zentaiak számára mindenképp fontos ereklye, annál is inkább, mert az itteni magyarságnak nem igazán van közvetlen kötődése ’56-hoz, ez viszont a maga módján kötődést jelenthet, hiszen itt vetette partra a víz, itt találták meg a gyerekek és hozták be a múzeumba. A palack egyébként, amiben a levél volt, sajnos nem őrződött meg, de a levél megvan, bármikor a kutatók rendelkezésére áll, és ha igénylik a zentaiak, akkor minden évben az évforduló alkalmával közszemlére is tehetjük – mondta Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője.