2024. április 19., péntek
ASZTALITENISZ-EB – BUDAPEST

Karakašević: Az érem megvan, ennyi volt, viszlát!

Elődöntőbe jutott a Karakašević/Paškauskienė vegyes páros – Makszutinak meccslabdája volt a címvédő ellen, de Samara fordított

Aleksandar Karakašević tizenhat évvel ezelőtt vegyes párosban Rūta Paškauskienėvel nyert Európa-bajnokságot, s tegnap Budapesten szintén a litván játékossal az oldalán bejutott a legjobb négy közé, így bebiztosította az első szerbiai érmet a Tüskecsarnokban zajló kontinensbajnokságon. Karakašević bejelentette visszavonulását a válogatottból, amit egy feltételhez kötött: ha most Budapesten ötödször is Európa-bajnok lesz vegyes párosban, akkor elindul jövőre a düsseldorfi világbajnokságon. Magyar versenyzőkön át vezetett Karakašević és Paškauskienė útja az éremig, ugyanis a nyolcaddöntőben a Szudi Ádám/Pergel Szandra kettőst győzték le, úgy, hogy az első két játszmát a magyar páros nyerte.

A negyeddöntőben Póta Georgina és a finn színekben versenyző Oláh Benedek következett, akik csak a harmadik játszmában voltak méltó ellenfelei a négyszeres Eb-aranyérmes párosnak.

– Tizenöt perc szünetem volt a vegyes páros, a férfi páros, majd az újabb vegyes páros mérkőzés között, de még így is összejött a hőn áhított érem. Megígértem, hogy utolsó válogatott fellépésemen érmet szerzek, tessék, megcsináltam, ennyi volt, viszlát!mondta a könnyeivel küszködve Karakašević, aki hozzátette, ha most Budapesten aranyérmesek lennének, akkor nem most, hanem a düsseldorfi világbajnokságon vonulna vissza, mert még egyszer szeretne Rūtával asztalhoz állni a vb-n, s Németországban őt jobban becsülik, mint Szerbiában. – A negyeddöntőben sokat számított, hogy Oláhnak még nincs Eb-érme, s szerintem ez az ő teljesítményére rányomta a bélyeget. Én a harmadik szettben katasztrofálisan játszottam, de a negyedikben Rūta szerencsére remekelt. Az is a kezünkre játszott, hogy Oláh és Póta jutott a nyolc közé, nem pedig a török Li Ahmet és Hu Melek.

Karakašević nem titkolta csalódottságát a szerbiai asztaliteniszben uralkodó állapotok miatt. Szerinte az elmúlt évek alatt a fotelért folytatott harc miatt ez a sportág a tönk szélére jutott, már nem kap helyet a hírekben, nem foglalkozik vele senki se. Arra a kérdésre, hogy akarna-e segíteni abban, hogy a sportág ismét a régi fényében tündököljön, a 41 éves, ötszörös olimpikon a következőt válaszolta:

– Szívesen segítenék, de egy feltétellel: azok, akik eddig harcoltak a pozíciókért, mind tűnjenek el a sportból. Nem lenne szabad elfelejteni, hogy az én Eb-érmeimnek köszönhetően a szövetség 120 millió dinárt, mintegy egymillió eurót kapott, vagyis én már bizonyítottam, hoztam pénzt a szövetségnek, míg, akik a funkciókért harcolnak, csak viszik.

Óriási lehetőséget szalasztott el Makszuti Anetta: a Novi Sad játékosa a 32 közé jutásért lejátszott mérkőzésen 3:1-re vezetett és meccslabdája is volt a román Elizabeta Samara ellen, az ötödik és a hatodik szettet azonban 12:10-re elveszítette, a hetedikben pedig már esélye sem volt a címvédő ellen (11:2).

– Egy nagyon jó meccset játszottam, és még most sem hiszem el, hogy elveszítettem. Nem ijedtem meg, egyszerűen a döntő pillanatokban ő jobb volt. Ez egy jó tapasztalatszerzés volt, hogy hol tartok a legjobbak ellen. Sokat kell még fejlődnöm, főleg ami az erőszakosságot illeti, mivel nagyon sokat kellett védekeznem, a legtöbb esetben Samara kezdeményezett. Az egész Eb-t nézve elégedett vagyok, hiszen főtáblás voltam egyéniben és párosban is.

Kiemelthez méltóan kezdett a Marko Jevtović/Pető Zsolt páros, amelynek csak egyes szettek egyes részeiben okozott gondot a spanyol Robles és a horvát Kojić, de így is 4:0 lett a végeredmény.

– Sokkal nehezebb lesz a nyolcaddöntőbem hiszen az orosz Pajkov/Livencov kettős már évek óta együtt játszik, egy nagyon összeszokott párosról van szó, de ugyanez elmondható rólam és Zsoltról is. Az oroszoknak fekszik a pörgetésre pörgetés játék, csakúgy, mint Petőnek, én pedig majd fent az asztalon megpróbálom a ritmusukat megzavarni – mondta Jevtović, aki hozzátette, már évek óta bennük van a most vagy soha érzés, hiszen eddig háromszor játszottak negyeddöntőt az Eb-n, de egyetlen egyszer sem sikerült érmet szerezniük. – Készen állunk megint a jó eredmény elérésében, és nagyon bízunk benne, hogy ezúttal sikerülni fog dobogóra állni. Nekünk a saját játékunkat kell minden ellenfelünkre ráerőltetni, s akkor mindenki ellen van esélyünk.

A vártnál sokkal jobban meg kellett izzadnia a Karakašević és a szlovén Bojan Tokić alkotta párosnak, amely 2:3-ról fordított a bolgár Kodjabasev/Alekszandrov ellen. A szerbiai női párosok számára véget ért a verseny: Izabela Lupulescu a fehérorosz Trigolosszal az oldalán a legjobb 32 között esett ki, csakúgy, mint a Todorović/Makszuti kettős, amelyet a német Shan/Solja győzött le.

– Nem szerencsés a főtábla azonnal a második kiemeltet kapni. Ennek ellenére nem vallottunk szégyent, megnyertük az első játszmát, de utána az olimpiát is megjárt német pár elkapta a fonalat, és magabiztosan győzött. Ahhoz képest, hogy Makszutival először játszottam együtt, az összkép pozitív.

Ma 12.15-től a Jevtović/Pető páros az orosz Livencov/Pajkovval játszik, ugyanebben az időben a Karakašević/Tokić kettős a portugál Apolonia/Tiago duó ellen harcolhatja ki a nyolc közé jutást. A program folytatásában, 13.15-től a vegyes páros elődöntője szerepel: a Karakašević/Paškauskienė kettős a svéd Karlsson/Ekholm ellen áll asztalhoz az elődöntőben.

Férfiak, páros, főtábla, 16 közé jutás: Jevtović/Pető–Robles/Kojić (spanyol/horvát) 4:0, Karakašević/Tokić–Alekszandrov/Kodjabasev (bolgár) 4:3.

Nők, egyéni, főtábla, 32 közé jutás: Makszuti–Samara (román) 3:4, Todorović–Balažova (szlovák) 3:4, Póta–Ho Tin-Tin (angol) 4:3, Madarász–Ni Xia (luxemburgi) 2:4, Pergel–Partyka (lengyel) 4:1, Mihajlova (orosz)–Nagyváradi 4:0.

Páros, 16 közé jutás: Lupulescu/Trigolosz–Silbereisen/Winter (német) 0:4, Makszuti/Todorović–Shan/Solja 1:4, Fajmut/Pavčnik (szlovén)–Madarász/Pergel 0:4, Póta/Ekholm–Carey/Trosman (walesi/izraeli) 4:0.

Vegyes páros, nyolcaddöntő: Karakašević/Paškauskienė–Szudi/Pergel 3:2. Negyeddöntő: Karakašević/Paškauskienė–Oláh/Póta 3:1, Karlsson/Ekholm (svéd)–Pitchford/Ho Tin-Tin (angol) 3:0, Ionescu/Szőcs (romániai)–Gionisz/Bilenko (görög/ukrán) 3:0, Monteiro/Monteiro Dodean (portugál/román)–Cantero/Xiao (spanyol) 3:2.

Negyven év különbség a legidősebb és a legfiatalabb között

A Budapesten zajló Európa-bajnokság legidősebb versenyzője a luxemburgi Ni Xia Lian, aki 1963. július 4-én született, a legfiatalabb pedig a moldovai Natalia Brinza, aki 2003. május 3-án született, vagyis a rangidős és a legfiatalabb játékos között 40 év korkülönbség van. Az összesített rangsor második helyén az osztrák–kínai Chen Weixing áll 44 évével, a 41 éves szerb Aleksandar Karakašević pedig a harmadik. A nyolc legfiatalabb között helyet kapott a szerb asztalitenisz legígéretesebb tehetsége, a 17 éves Izabela Lupulescu is, akit hat lány és egy fiú előz meg. A már említett moldovai Brinzán kívül a három 15 éves, az albán Alba Xhupi, a montenegrói Ivona Petrić és az azeri Zhou Chuyi, valamint a négy 16 éves, az azeri Deng Simeng, a horvát Andrea Pavlović, а finn Anika Lundström és az egyedüli fiú, a görög Szguropulosz szerepel a fiatalsági rangsorban Lupulescu előtt.