2024. március 28., csütörtök

Ki lenne jobb nálam?

Újságírói kérdésekre válaszolva Tomislav Nikolić államfő azt mondta Kruševacon, hogy még mindig nem kezdett el gondolkodni a jövő évi elnökválasztáson és azon, hogy jelölteti-e magát újra államfői tisztségre. Mint mondta, nem kérte egyelőre senki támogatását sem. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelen pillanatban nem látja, ki látná el nála jobban az elnöki tisztséggel járó teendőket.

Nikolić közölte, hogy nem kérte Aleksandar Vučić támogatását, s nem tartja a legfontosabb kérdésnek a jelen pillanatban azt, hogy kik lesznek az elnökjelöltek. Szerinte nincs szimbolikus jelentése annak, hogy a kormányfővel ritkábban jelenik meg közéleti eseményeken együtt, mert állandó telefonos kapcsolatban vannak így is elmondása szerint.

Arra a kérdésre nem akart válaszolni, hogy visszatér-e a Szerb Haladó Pártba, amennyiben nem tölt be elnöki tisztséget a jövő évtől. Mint ismeretes, kilépett ebből a pártból, mert pártfüggetlen államfő kívánt lenni, s átadta a pártban betöltött elnöki tisztségét is államfői mandátuma kezdete előtt.