2024. április 20., szombat

A gyógyszerészeti a hiányszakma

Községi ösztöndíjpályázat egyetemisták részére

A topolyai önkormányzat október 3-ától pályázatot hirdetett azok részére, akik 2016–2017-es tanévben kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. Az önkormányzat november 18-áig a Közigazgatási Hivatal Iktatójába várja a pályázati iratanyaggal ellátott igényléseket.

Az önkormányzat egy-egy egyetemistának 9 hónapon át havonta 4000–5000 dinárt, a hiányszakmát választó tanulóknak pedig 10.000 dinár összegű ösztöndíjat tervez folyósítani.

– A pályázati anyagokat novemberben elbíráljuk, az eredményeket decemberben közzétesszük, majd sor kerül a szerződéskötésre – mondta Kislinder Gábor, Topolya polgármestere. – Várhatóan december első hetében, induláskor két részlet kifizetésével kezdjük folyósítani az egyetemista ösztöndíjakat. Az idei költségvetési évben is mintegy 3 millió dinárt különítettünk el erre a célra.

A polgármester elmagyarázta, hogy ebből a keretből a 2016–2017-es tanévre kijelölt hiányszakmának, a gyógyszerészetinek a leendő fiatal szakembereit díjazzák 10.000 dinárral a korábbi években hiányszakmát tanuló egyetemistákkal egyetemben. Hozzáfűzte: ha több lesz az érdeklődő fiatal, közülük többen választják a hiányszakmát, módosulhat a költségvetés. A lényeg az, hogy egy-egy sikeresen pályázó felsőfokú tanulmányokat végző fiatal se részesüljön 4.000 dinárnál kevesebb havi juttatásban. Hangsúlyozta: az önkormányzat által biztosított ösztöndíjra azok az egyetemi hallgatók formálhatnak ezúttal is jogot, akik Szerbia állampolgárai, és az ösztöndíjazási igénylés benyújtása előtt legalább 2 éve Topolya község területén laknak.

Tizenkét év óta van lehetőség ösztöndíjra pályázni. A hallgatók azonban ezúttal első ízben igényelhetik másodéven az ösztöndíjat, legalább nyolcas – külföldi viszonylatok között pedig négyes – tanulmányi átlaggal. Abszolvens diákok nem részesülhetnek ösztöndíjban. Esetükben a topolyai önkormányzat csak az alapképzést tudja ösztöndíjjal támogatni, a mesteri oklevél megszerzését nem.

A polgármester szólt arról is, hogy a tervek szerint decemberben egyszeri, nagyobb pénzösszeget juttatnak Topolya község egyetemistáinak, akik tanulmányaik folyamán tízes átlagosztályzattal, illetve külföldön folytatott tanulmányaik esetében 5,00-ös tanulmányi átlaggal büszkélkedhetnek.

A 2015–1016-os évben a defektológusi szakmát, a 2014-2015-ös tanévre vonatkozóan – az önkormányzati ösztöndíjazási bizottság a költségvetés felhasználóival és a Nemzeti Foglalkoztatásügyi Szolgálat illetékeseivel való konzultációi után – a logopédusi hivatást határozta meg hiányszakmaként, a folyó tanévben pedig a gyógyszerészetit. Az utóbbit már nem első ízben. Mint arra Radmila Uskoković, az önkormányzat társadalmi tevékenységekért felelős ügyosztályának vezetője emlékeztetett: a 2008–2009-es tanévben már jelölték meg hiányszakmaként a gyógyszerészetit. Jelenleg három egykori ösztöndíjas dolgozik gyógyszerészként Topolya község gyógyszertáraiban. Az osztályvezető elmondta, az elmúlt tanévben 99 ösztöndíjas egyetemistát támogatott az önkormányzat, erre havonta 420.000 dinárt különített el. A 11 kiemelt ösztöndíjas összesen 110.000 dinárt kapott. A hiányszakmát tanuló egyetemistákat nagyobb összeggel támogatják már az első tanulmányi évtől, akkor is, ha átlagosztályzatuk 8,00-nál, illetve 4,00-nál alacsonyabb. Évismétlés esetében nem kapnak ösztöndíjat, de miután beiratkoznak a következő évre, a kifizetés folytatódik. A hiányszakmát tanuló diákoknál feltétel, hogy a diploma megszerzését követően, ahány évig kapták az ösztöndíjat, annyi évig dolgozzanak a község területén.