2024. április 18., csütörtök
ASZTALITENISZ

Ronaldinho sem tudta ellopni a show-t

Žarko Dolinar, Simon Ágnes, Sípos Anna és egy wimbledoni bajnok a Hírességek Csarnokában

Az asztalitenisz-világ legismertebb játékosain kívül, akik a tegnap kezdődött egyéni és páros Európa-bajnokságra érkeztek Budapestre, vasárnap óta még egy világsztár tartózkodik a magyar fővárosban. Ő nem más, mint a brazilok világbajnok labdarúgója, Ronaldinho, aki a magyar találmányt, a teqballt (hajlított asztalon maximum három labdaérintés után vissza kell rúgni a labdát) mutatta be a nagyközönségnek. A show-t azonban nem sikerült ellopnia az asztaliteniszezőktől, ugyanis a Tüskecsarnokban színvonalas mérkőzésekkel és nem selejtezős mérkőzésekre jellemző, remek hangulatot teremtő szurkolással kezdődött meg a kontinensbajnokság, amelynek ünnepélyes megnyitóján Ronald Kramer, az Európai és Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz-szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A „hangulatfelelős” a hazai közönség biztatását látványos játékával kiérdemlő Pattantyús Ádám volt, aki igencsak megszenvedett az izraeli Ben Arival (4:2).

A szerbiai női és férfiválogatott tagjainak kezdése makulátlan volt: Makszuti Anetta, Andrea Todorović, Izabela Lupulescu, Aleksandar Karakašević, Marko Jevtović, Pető Zsolt is győzelemmel rajtolt, Pető azonban alaposan eljátszadozott a neki szurkolók idegeivel. A temerini játékosnak 3:0-ja és 10:9-e volt a férfimezőny legfiatalabbja, a mindössze 16 éves Szguropulosz ellen, amikor…

Amikor már megvolt a meccs, mivel egy jó labdát kaptam tenyeresre, hirtelen felpattant előttem, és én a szélével találtam el. Az a játszma így elment, majd a következő kettő is a görögé lett – mondta Pető a mérkőzés után, aki nem tagadta, a döntő játszmában volt néhány sikeres fonákja, ami elég rizikós volt. – Tudom, az a lényeg, hogy nyertem, de azért vagyok mérges, mert nem először történik ez velem. Korábban is előfordult, hogy nyert meccset teszek szorossá, visszahozom a játékba a már szinte legyőzött ellenfelet. Az sem tett jót, hogy 3:1-nél megjelentek a többiek, s elkezdtek biztatni, mert még kevésbé figyeltem a meccsre – nyilatkozta a világranglista 132. helyezettje.

A nőknél a második forduló már nem volt annyira sikeres, mint az első: Makszutit az európai ranglista 46. helyezettje a spanyol–kínai Maria Xiao győzte le 4:2-re. Máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés, ugyanis 2:2-es játszmaállásnál Makszutinak 6:3-a volt, az a szett azonban elúszott, s utána a mérkőzés is. Szomorkodásra azonban nincs ok, ugyanis a nőknél a csoportelsőkön kívül hét lucky loser, vagyis csoportmásodik is főtáblára jut, míg a többi, összesen 12 csoportmásodik a pótselejtezőben harcolhatja ki a 64-es főtáblára kerülést.

Az Eb-megnyitó előtt rendezett félórás sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a verseny költségvetése egymillió euró, hogy a szervezők 6-7000 nézőre számítanak a torna ideje alatt. Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke arra is kitért, hogy 2019-ben Budapest világbajnokságnak ad majd otthont, s ha a magyar főváros elnyerné a 2024-es olimpia rendezési jogát, akkor a három legszínvonalasabb asztalitenisz-tornának Budapest nyolc éven belül otthont adna.

Tenisz Grand Slamet és asztalitenisz-vb-t is nyert

A Hírességek Csarnoka kilenc névvel bővült, s a halhatatlanok közé bekerült a jugoszláv Žarko Dolinar, aki a szabadkai Harangozó Vilmossal 1954-ben párosban világbajnok volt, a Szegeden 1908-ban született és 80 évet élt, 11-szeres világbajnok Sípos Anna, valamint az 1957-ben páros világbajnok Simon Ágnes, akinek Simon Béla az edzője és a férje is volt. A Hírességek Csarnokába bekerült még a svéd Hans Alsér (aki Korpa Istvánt győzte le az 1962-es Eb-döntőben), az angol/nyugatnémet Diane Schöler, a belga Jean-Michel Saive, a cseh Marie Kettnerova és Bohumil Vana, valamint Fred Perry, aki elsősorban a teniszkedvelőknek lehet ismert. Az angol versenyző háromszor megnyerte a Wimbledont, ugyanennyiszer volt első a US Openen, valamint egyszer-egyszer a Roland Garroson és az Australian Openen is győzött. Talán kevesebben tudják, hogy Perry előtte asztaliteniszezett, nem is akárhogyan: 1929-ben egyéni világbajnok volt, csapatban pedig bronzérmes, egy évvel korábban pedig férfi és vegyes párosban, valamint csapatban is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.