Hivatalosan is bekerült a renminbi (RMB) a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legjelentősebb devizákat tartalmazó kosarába, az amerikai dollár, az euró, a japán jen és az angol font mellé. Az indoklás szerint Kína nemzeti valutája minden létező kritériumnak megfelel.
Ehhez hasonló jelentős változásra legutóbb 1999-ben volt példa, amikor az euró kapott helyet az IMF valutakosarában.
Bár a döntés még tavaly novemberben megszületett, az RMB (elterjedtebb nevén jüan), lényegében 2016. október elejétől vált a kosár tartalmának részévé 10,92 százalékos aránnyal. A változás ellenére a legerősebb (tartalék)valuta továbbra is a dollár és az euró, 41,73, illetve 30,93 százalékos részesedéssel.
A jüan októbertől lényegében nemzetközi fizetőeszközzé, tartalékvalutává avanzsált, mintegy megerősítve Kína jelentőségét és világgazdasági szerepét. Ezzel összhangban a központi bankok már az új rendszernek megfelelően alakíthatják valutatartalékaikat, vagyis akár már 10,92 százalék jüant is felhalmozhatnak (a dollár, euró, jen vagy a font mellé).
Sőt bármely ország jegybankja, amely eddig például dollárban tartalékolt, szabadon jüanra válthat. Ezt sokan biztosan nem sietik el, de a Kínával szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápoló fejlődő gazdaságok esetében nagyon is valószínű a csere. A nemzetközi áruforgalomban a jüant egyébként szinte kizárólag az ázsiai–csendes-óceáni térségben használják fizetőeszközként.
A kínai valuta majdnem 11 százalékos részesedése az IMF-kosárban azonban biztosan nem forgatja fel egyik napról a másikra a világot. Terjeszkedésének folyamata ráadásul roppant képlékeny, és sok bizonytalanságot tartogat.
Peking ezért középtávra továbbra is elfogadja a dollár vezető szerepét. A globális pénzforgalomnak az amerikai fizetőeszköz jelenleg csaknem 45 százalékát teszi ki, szemben az euró 27 és a jüan 3 százalékával.
Idővel azonban változhat a helyzet. Peking abban bízik, hogy a jüan javára. Szakértők szerint nemcsak Kína, de az egész világ érdeke, hogy a – realitásokhoz képest – túlzottan dollárközpontú nemzetközi pénzügyi rendszer több pólusúvá váljon, amelyek közül az egyiken a jüan játszaná a főszerepet.
A kínai központi bank vezetője már 2009-ben kikelt az ellen, hogy a távolabbi jövőben is a dollár bitorolja a legfontosabb tartalékvaluta pozícióját. Helyette azonban nem a jüant ajánlotta, hanem az IMF „pénzét”, az SDR-t, amelyet „egy megbízható nemzetközi szervezet” felügyelne.
Ha sikerülne keresztülvinnie a tervét, vagyis a fő tartalékvaluta felváltását SDR-rel, Kína úgy szerezne magának előnyös pozíciót a monetáris világrendben (és taszíthatná le a dollárt a trónjáról), hogy közben nem kellene liberalizálnia a jüan árfolyamrendszerét, ráadásul a saját szigorú tőkeellenőrzési gyakorlatát is fenntarthatná.
