Oliver Hart és Bengt Holmström kapta a 2016. évi közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Mindketten az USA-ban élnek, de európai származásúak. Hart 1948-ban született Londonban, jelenleg a Harvard Egyetemen dolgozik. Holmström svéd kisebbségiként Helsinkiben született 1949-ben. Jelenleg a MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) tanít. Ezzel egy újabb brit és egy svéd–finn is annak a közgazdasági Nobel-díjnak a tulajdonosa, amely eredetileg nem is Nobel-díj, hanem olyan díj, amelyet Alfred Nobel emlékére a Sveriges Riksbank, a svéd központi bank 1969-ben hozta létre közgazdasági Nobel-emlékdíj néven.
Hart és Holmström a szerződések világát kutatja. Régóta együtt dolgoznak, a témát különböző szemszögekből elemzik. 1986-ban jelent meg az első közös, 150 oldalas publikációjuk A szerződések elmélete címmel. A szerződések az érdekellentétek szabályozása végett köttettek. Mindkét fél szempontjából nagyon fontos, hogy ezek a dokumentumok kiegyensúlyozottan védjék a felek érdekeit. Nem csupán az üzleti élet szereplőit érinti a téma. Ha lakást, gépkocsit, műszaki cikket vásárolunk, gyermekünket iskoláztatjuk, internet- vagy áramszolgáltatót választunk, olyan szerződésre van szükségünk, ami biztosan megvédi az érdekeinket olyan helyzetekben is, amelyek kevésbé előreláthatóak. Eredetileg tehát a közgazdasági Nobel nem is igazi Nobel-díj, az idén pedig azt is mondhatnánk, hogy nem igazán közgazdasági. Valójában inkább a jogtudomány szakterülete lenne, még ha azon belül az üzleti jogé is, hogy mi álljon egy szerződésben. A pusztán joginál azonban mégis tágabb fogalom a szerződések világa, hiszen természetesen egész világunkat, azon belül üzleti világunkat is formálja, ha megfelelő módon meg tudunk állapodni valamiben.
AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS A NYERŐ
A Nobel-emlékdíj odaítélésekor a döntéshozók valószínűsíthetően arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a közgazdaságtannak elméleti síkon nem csupán a piaci versennyel, de az együttműködéssel is foglalkoznia kell. A gazdasággal kapcsolatos közgondolkodás nehezen és lassan változik, hiszen az újszerű megközelítés a tudományos körökben is rendre komoly ellenállásba ütközik. Ronald Coase angol közgazdász még a második világháborút megelőző időszakban megfogalmazta, hogy a piacgazdaság lényege nem a verseny, hanem az együttműködés lehetne, az elméleti közgazdász feladata pedig, hogy megkeresse az együttműködés előtt álló akadályok ledöntésének lehetőségét. Valóban, ha bizonyos nézőpontból tekintünk a termelés folyamatára, rájövünk arra, hogy a piaci szereplők, a termelő, a tőke tulajdonosa, a közvetítő vagy eladó és a vevő, majd a fogyasztó közös érdekeit kell keresni, mert ha a láncolatban mindenki elégedett, akkor egymás céljainak megvalósításához is hatékonyan tudnak hozzájárulni. Coase 2013-ban, 103 éves korában hunyt el, 1991-ben pedig ő maga is megkapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Ő volt az első, aki rámutatott arra, minden ilyen jellegű probléma hátterében az áll, hogy a gazdasági javakkal kapcsolatos tulajdonjogok nincsenek szerződésileg világosan definiálva és elosztva az érintett felek között, akik ennek hiányában nem tudnak megfelelő megállapodást kötni. Ezzel lerakta egy teljesen új közgazdaságtani diszciplína, a jogintézmények közgazdasági elemzésének, azon belül a tulajdonok közgazdaságtanának alapjait.
Coase után 1993-ban Douglass North is hasonló, jogi Nobel-díjnak tekinthető elismerést kapott. A gazdasági rendszerek fejlődését elemezte új megközelítésből, a tranzakciós költségekre ható intézményi változások történeteként. Oliver Williamson és Elinor Ostrom szintén megkapta a díjat, amiért a rendszereken belül a gazdasági együttműködés megszervezésének alapvető struktúráit vizsgálták.
FIGYELMEZTETÉS!
A gazdasági kérdések kutatásában nem tekinthető újszerűnek az erkölcsi vagy jogi megközelítés. A középkor és a korai újkor gondolkodói is gyakran az erkölcsök és a jog (de iustitia et iure) részeként értelmezték a gazdasági kérdéseket. Nem szándékosan – de aligha véletlenül – az intézményi közgazdászok ezzel az európai gazdasági gondolkodás régi hagyományához tértek vissza. Figyelmük az együttműködés intézményei, a tulajdon és a szerződés felé fordul. Vizsgálták a politikusok és az állampolgárok közötti szerződéseket is, melyek írásos formában nem is léteznek, ha a választások előtti ígéreteket nem tekintjük ennek. A parlamentek, kormányok és az alkotmánybíróságok kapcsolatrendszere, a politika területén létrejövő megállapodások azonban döntően befolyásolhatják a gazdasági mozgásokat. A „vérbeli” közgazdászok viszont az idei döntést úgy is értelmezhetik, hogy a valódi közgazdaságtudomány krízisben van, nem képes korszakalkotót, újat létrehozni. Majdnem annyira megosztja ez a döntés közgazdász társadalmat, mint az irodalmárokat Bob Dylan Nobel-díja. Pedig lehet, hogy azzal is csak a kortárs irodalmárokat, a magukat költőnek képzelőket szerették volna figyelmeztetni, hogy a költészethez „hallás” és ritmusérzék is szükségeltetik.
