2024. március 28., csütörtök

Mégis lesz vízi szórakozóhely Nagybecskereken?

A nagybecskereki Alapfokú Bíróság első fokon elutasította annak az 52 nagybecskereki polgárnak a beadványát, akik kezdeményezték a Béga-tóra tervezett vízi szórakozóhely eltávolítását.

A beruházó, Nikola Novaković két évvel ezelőtt a környéken élő polgárok folyamatos tiltakozása és ellenzése után a város központjában levő Kettes számú Béga-tó partjáról elszállíttatta a leendő vízi szórakozóhely elemeit.
A bírósági döntés után most fennáll annak a lehetősége, hogy ő indítson kártérítési pert, amiért annak idején nem tudta megvalósítani a beruházását. Nyilvánvaló, hogy a Kisamerika helyi közösség polgárai fellebbezést nyújtanak be Zoranka Tadin Vračarević bírónő döntésére, a végső döntésre azonban még várni kell.
A nagybecskereki polgárok egy csoportja 2014-ben hónapokon át tiltakoztak és őrizték a Béga-tavat, amelyre Nikola Novaković szórakozóhelyet szándékozott építeni. Ehhez ugyan megvolt az önkormányzat engedélye. A polgárok szerint viszont megengedhetetlen, hogy – mint fogalmaztak – „olcsó szórakozás” színhelyévé tegyék a környezetet, ahová ilyen létesítmények semmiképpen nem illenek be. A Béga-tó környékén középiskolák vannak, és van itt általános iskola, óvoda, napközi, sportpályák. A környék építészeti szempontból a város legszebb része (a Kishíd, az Igazságügyi palota, a református templom, a zárda…). A környezetvédők szerint kis felületű tóról van szó, és a vizének harmadát évente egyszer cserélik. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lesz-e ahhoz, hogy a jelenlegi szinten maradjon a tó tisztasága. Másrészt a tapasztalat az, hogy az effajta szórakozóhelyek inkább a bűnözést serkentik, mintsem a fiatalok szórakozását szolgálják.
Az építkezés megkezdését a Kisamerika helyi közösség lakói fizikai ellenállást tanúsítva meggátolták. A vállalkozó – aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy rendelkezik minden szükséges engedéllyel – csak odáig jutott, hogy a tó partjára szállított két hajótestet (a tervezett hatból), és megpróbálta bekeríteni az építőhelyet, de ez sem sikerült neki. Mivel a polgárok fellebbezést nyújtottak be az építkezési engedélyre, és másodfokú döntés ez ügyben nincs, a munkálatokat ideiglenesen leállították.