A szabadkai Szent Teréz-templomban 1893 óta áll az az orgona, amelyet Angster József pécsi orgonaépítő készített, ez volt a mester 200. opusa. Az elmúlt több mint száz év alatt két alkalommal végeztek rajta nagyobb javítást: 1973-ban Weich Péter, 1995-ben pedig a Budavári Attila vezette Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. A mechanikus rendszerű orgonát az utóbbi időben nemcsak a katolikus hívek, hanem mindenki, aki a komolyzenét kedveli, mind gyakrabban hallhatja. Legutóbb most vasárnap, október 9-én volt részünk ebben az élményben. Ezúttal Kosóczki Tamásnak, a bajai belvárosi Szent Antal-templom orgonistájának játékában gyönyörködhettünk.
A katedrális felszentelésének és búcsújának tiszteletére rendezett orgonahangversenyen a következő művek hangzottak el:
Bach: c-moll fantázia és fúga, BWV 537
Bach: Ein feste Burg ist unser Gott, BWV 720
Franck: A-dúr fantázia
Liszt: Egy weimari népdal
Mendelssohn-Bartholdi: A-dúr szonáta, op. 65/3
Reger: Bevezetés és passacaglia, d-moll
A fiatal művész ritkán hallható színeket, színkombinációkat varázsolt elő hangszeréből, egyedül Bach műveinek tolmácsolása tűnt kissé elmosódottnak. A romantikus szerzemények ellenben teljes pompájukban ragyogtak Kosóczki Tamás ujjai alatt.
Főtisztelendő Paskó Csaba vezette a műsort, akitől sok mindent megtudtunk mind az előadóról, mind pedig a megszólaltatott művekről. Kár, hogy csak kevesen voltak kíváncsiak a kitűnő magyarországi orgonaművész játékára.
Annál többen mentek el két nappal később a városházán megtartott hangversenyre, amelyet „A sokarcú Mozart” (Sva lica Mocarta) címen hirdetett meg az Electe hangversenyiroda. A zsúfolásig megtelt terem a halhatatlan bécsi mester ritkábban megszólaltatott műveitől volt hangos.
A komolyzene ínyenceinek is csemegeként szolgált a fagottra és gordonkára komponált B-dúr szonáta (KV 292). Ennek a zenei raritásnak Nemanja Mihailović (fagott) és Christoph Michael Wilhelm Jahn voltak a megszólaltatói. Mindketten valóságos virtuózai hangszerüknek. Mozart – meg talán mások sem – nem írt több művet erre a hangszerpárosra, talán azért, mert nem illenek össze kellőképp, a cselló erősség szempontjából nem veheti fel a versenyt a fagottal, márpedig nem lenne szabad a háttérben maradnia, a szerző bármennyire is a kísérő szerepét szánta neki. Hangsúlyozom, ez a hangzásbeli kiegyenlítetlenség nem az előadók hibájából jött létre, inkább Mozart számlájára írható.
A műsor másik felét dalok (Das Veilchen; Abendempfindung; An Chloë stb.) és operaáriák töltötték ki. Radoslava Vorgić Žuržovan énekelt Vesna Mišić Milikić zongorakíséretével. A dalok szövegének szerb fordítását minden néző kézhez kapta, de az énekesnő maga is szólt néhány szót mindegyikről. Radoslava Vorgić Žuržovan kitűnően képzett énekesnő, akinek érces szoprán hangját nem kell attól félteni, hogy a zongora majd elnyomja. A bájos művésznő nemcsak csengő hangjával, hanem élénk mozdulataival és arcjátékával is hozzásegített, hogy a dalok és az operaáriák a közönséget szíven találják. Az énekesnő kristálytisztán intonál, vibrátója ízléses, és technikája is irigylésre méltó, amit legjobban a „Voi avete un cor fedele” (KV 217) kezdetű hangversenyáriában csodálhattunk meg.
A nem kevésbé bájos zongorista minden szempontból méltó partnere volt az énekesnőnek.
A fiatal, ám igen gazdag művészi múlttal rendelkező előadók a várakozásnak megfelelő élményben részesítettek bennünket, s a tapsokat egy ugyancsak Mozart-művel, az „Exultate, iubilate” egy részletével köszönték meg, amelyet közösen adtak elő.
