2024. április 19., péntek

Moszul ostroma - Szakértő: sikeresnek mondható a csata első napja

Sikeresnek mondható a moszuli szárazföldi harcok első napja, hiszen a szövetséges erők 8-9 falut elfoglaltak a térségben - mondta Szalai Máté Közel-Kelet szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A szakértő közölte: a sikerhez az is hozzájárult, hogy több faluban a lakosság fellázadt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen, és a főként kurd csapatok így tudták kiszorítani a szervezet katonáit a településekről.

Emellett az Iszlám Állam katonáinak körében mostanra megromlott a morál, és anyagi nehézségekkel is küzd a szervezet. A vezetőség már elhagyta a várost a korábban kiépített, kiterjedt alagútrendszereken keresztül - tette hozzá.

Mindemellett a dzsihadista szervezet katonáit nagyon jól kiképezték arra, hogyan lehet visszavonulás közben nemcsak az ellenséges hadseregnek, de a civil lakosságnak is nagyon komoly károkat okozni - mondta a szakértő.

Ebből a szempontból a moszuli gát felrobbantása racionális lépés lenne a szervezet részéről, hiszen hatalmas károkat okozna, ugyanakkor a hírek szerint nagy a fejetlenség körükben, emiatt ez a stratégiai gondolkodást igénylő döntés most nem fenyeget - vélte Szalai Máté.

Moszulban jelenleg három- és hatezer közé tehető az IÁ katonáinak létszáma, de ettől nagyon eltérő számokat is lehet hallani. Ha a szövetséges erőknek sikerül kiszorítaniuk a szervezetet Irakból, akkor a szíriai Rakkában összpontosuló erői miatt ott átmenetileg megerősödhet a szervezet - fűzte hozzá.

Irakban már most politikai harcok dúlnak az ország háború utáni irányításáért, és a békét rövid távon senki nem fogja tudni szavatolni. De a moszuli csatával kezdődik meg az új Irak, és lehet, hogy az új Közel-Kelet kiépítése is - vélekedett a szakértő.