2024. március 29., péntek
Szülői kezdeményezésre

Magyar óvodai csoport indult Nezsényben

A közép-bánáti Nezsényben az idén nyílt először magyar óvodai csoport. A szülők kezdeményezésére Ábel Kornélia foglalkozik a magyar gyerekekkel. Az ezer lakosú településen élőknek egyharmada magyar, de már nem mindenki beszél anyanyelvén.
A közép-bánáti település iskolájának alsó tagozatán van még magyar tannyelvű oktatás, viszont magyar óvodai csoport eddig még nem volt.
– Már ezelőtt három évvel igényt tartottak a szülők magyar óvodai oktatásra, de mindeddig nem sikerült beindítani. Az idén valahogy beindult, ha egy kicsit késve is. Három iskoláskor előtti kislánnyal foglalkozom. Ők iskola-előkészítős programot hallgatnak. Nagyon reméljük, hogy jövőre, őszre magyar nyelvű iskolába fognak iratkozni, mondja Ábel Kornélia óvónő, aki 2012 óta vezeti az anyanyelvápolást a faluban. Két korosztályban, 3,5–6 éves korig, mintegy harminc gyerek tanul magyarul. Ez is azt mutatja, hogy sok magyar szülő nem él a lehetőséggel és nem íratja magyar iskolába a gyerekét.

A szécsányi önkormányzatban támogatásra talált a kezdeményezés. A magyar óvodai csoport a szerb nyelvű óvodások termében kapott helyet. Nataša Rađenović, a szécsányi Poletarac iskoláskor előtti intézmény igazgatónője kifejezte elégedettségét, hogy a nezsényi magyar óvodások számára lehetőség nyílott arra, hogy anyanyelvükön foglalkozzanak velük. Mint mondta, készek a további együttműködésre mindenkivel, aki arra igényt tart.
A magyar óvodai csoport beindításakor fontos volt a szülőknek a kiállása a magyar tannyelven való oktatás mellett, ami később felsőbb szinteken is megértésre talált.
– A kezdeményezés a szülők részéről fogalmazódott meg. Ők keresték meg az óvó nénit, az óvó néni pedig felvette a kapcsolatot a helybeli tisztségviselőkkel, akik a Magyar Nemzeti Tanács segítségét kérték, hogy foglalkozhasson magyar nyelven az óvónő a gyermekekkel itt Nezsényben. Magyar tannyelvű iskola Nezsényben van, és egy hézagot, egy űrt kellett ezzel pótolnunk, hiszen nem volt magyar nyelvű óvodai foglalkozás. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt is Magyarország kormányának, a nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Rt.-nek a segítségével tudjuk megvalósítani. S ezúton is köszönetet mondok nekik. Hiszen nagyon fontos, hogy a szórványban is érezzék a magyar ajkú családok, hogy az MNT, az anyaország mellettük van. Nagy jelentősége van annak, hogy ezek a szülők fontosnak tartották azt, hogy a gyermekeik anyanyelvükön tanuljanak már az óvodában, nyilatkozta Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.
Az óvónő egyelőre három leendő elsőssel foglalkozik, de van igény a kiscsoport beindítására is.
– A VMSZ számára rendkívül fontos a magyar nyelvű oktatás az óvodától az egyetemig. Évtizedek óta tartó probléma volt, hogy annak ellenére, hogy Nezsényben van magyar nyelvű oktatás, az alsós tagozatokon viszont nincs óvodai. Évekig tárgyaltunk, és próbáltuk orvosolni ezt a problémát. Nehezítő körülmény, hogy senkit se lehet fölvenni ebben a pillanatban állandóra. Ezért nem sikerült ez alkalommal két különálló csoportot indítani, kisebb gyerekekkel is. Vegyes csoportot. Mert olyan igény is van. Nezsényben élnek magyar családok, fiatalabb gyerekekkel is. De nagyon örülök, hogy azon gyerekek számára, amikor fölmerült az igény, sikerült biztosítani a magyar nyelvű előkészítőt, azért, mert ezek a gyerekek magyar nyelvű osztályba indulnak majd. Ezért fontos, hogy az óvodában az óvó néni magyarul dolgozzon velük, magyar előkészítő tankönyvekből, mondja Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke, parlamenti képviselő.
A nezsényi iskola magyar osztályába három másodikos és két harmadikos tanuló jár. Azt is meg kellene oldani, hogy a magyar gyerekek a felsőbb osztályokban is anyanyelvükön tanulhassanak. Jerasz Anikó elmondta, hogy tárgyalni fognak az önkormányzati illetékesekkel és a szülőkkel is, hogy ezeket a gyerekeket akár Nagybecskerekre, akár Ürményházára utaztassák, az MNT és az anyaország segítségével.
A tegnapi látogatáson jelen volt Dobai János, a VMSZ elnökségi tagja, és Lázár Jenő, a VMSZ Tanácsának a tagja is. A vendégek ez alkalomból megajándékozták a nezsényi óvodásokat.