2024. március 28., csütörtök

Szándék van, törvény van – mégsem működik jól

Az anyanyelv-ápolás tantárgyának oktatásában felmerülnek bizonyos szervezési problémák – Ezek elhárításáról értekeztek a tartományi kormányban

Orvoslásra várnak azok a problémák, amelyek az anyanyelv-ápolás tantárgy mint választható tantárgy oktatása során merülnek fel – hangzott el azon az értekezleten, melyet a tartományi kormányban tartottak meg tegnap az oktatási titkárság és minisztérium, továbbá a nemzeti tanácsok képviselőinek részvételével.

– Az anyanyelv, mint tudjuk, az első nyelv, amelyet életünk során elsajátítunk. Nem minden alkalommal adott számunkra az a lehetőség, hogy ezen a nyelven tanuljunk. Ha adott, mindenképp élnünk kell vele. Azt szeretnénk, hogy mindenki rendelkezzen ezzel a lehetőséggel az óvodától az egyetemig, ám ez sokszor, főleg a szórványban, lehetetlen. A helyzeten javít az a lehetőség, hogy választott tantárgyként tanulja az anyanyelvét valaki, amikor a többi tantárgyat muszáj szerb nyelven hallgatnia egy adott közegben. A mai értekezlet azt hivatott eldönteni, hogyan tovább. Vannak teendők, elemezzük a helyzetet, közös álláspontot kell megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a törvényes keretet alkotó jogszabályoknak változniuk kell-e, s ha igen, milyen irányba változzanak – nyilatkozta a megbeszélést megelőzően Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár.

Nyilas szerint a tantárgy státusán kellene mindenekelőtt változtatni, ezzel lehetővé téve, hogy a tanulók minél tömegesebben hozzá tudjanak férni a nyelvápoláshoz.

Azoknak a gyerekeknek, akik nem saját anyanyelvükön tanulnak az iskolában, joguk van anyanyelvük ápolására – emelte ki Vicsek Annamária, a köztársasági oktatásügyi minisztérium államtitkára.

– Számos gyakorlati probléma jelent meg a kivitelezés során. Feladatom az, hogy ezeket a problémákat meghallgassam és továbbítsam a minisztériumhoz a megoldás megtalálásának céljával.

Megállapította, hogy a szervezés területén mutatkoznak a legszembeötlőbb gondok. Az akarat, mint mondta, mindenütt megvan, a törvényes háttér is létezik. Az anyanyelv és a nemzeti kultúra megismerésének alapjai elnevezésű választható tantárgy a rendelkezésére kell álljon mindazoknak, akik nem tanulhatnak magyar, román, szlovák vagy más kisebbségi nyelven. Ez a tantárgy a fakultatív tantárgyak között szerepel, nem jár érte osztályzat. Vicsek szerint azzal a kérdéssel is foglalkozni kell, hogy amikor több tantárgy közül választhatnak a tanulók, mennyire sérül a kisebbségi joguk, ha például éppen az informatika és az anyanyelv közül kell egyet kiválasztani. Nem kellene ilyen választás elé állítani a gyerekeket – jegyezte meg.

A konferencián megállapítást nyert, hogy a választható tantárgyak rendszerezésében különös figyelemmel kell kezelni az anyanyelv-ápolás tantárgyát, hogy az iskolaigazgatóknak többet kell foglalkozniuk e tantárgy oktatásának megszervezésével, lehetővé tételével. Vicsek Annamária azt mondta, a felmerült gondok miatt még el sem jutottunk addig, hogy megállapítsuk, van-e elegendő káder, amely lebonyolítaná a nyelvápolás tanítását. Mint hozzátette, a nemzeti tanácsok által továbbított jelentésekből és a terepen tapasztaltak alapján elmondható, hogy jóval nagyobb igény lenne a szóban forgó tantárgyra, mint ahányan jelenleg azt tanulják az általános iskolákban és középiskolákban.