2024. április 18., csütörtök

Késik az új horvát kormány megválasztása a koalíciós partner törvényjavaslatai miatt

Várhatóan csak szerdán szavaz a parlament az új horvát kormányról, mert a kisebbik koalíciós partner, a Híd Függetlenek Listája (Most) addig még el akarja fogadtatni a kormányban való részvételének feltételéül szabott törvényjavaslatokat - közölte a horvát sajtó hétfőn.

A nemzetgyűlés (szábor) tíz napirendi pont tárgyalását és elfogadását javasolta hétfőn, köztük Andrej Plenkovićnak, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) miniszterelnök-jelöltjének és kormányának a megválasztását.

A kormányt a HDZ és a Híd fogja alkotni a kisebbségi képviselők támogatásával.

A Híd hét törvény elfogadásához kötötte szerepvállalását a koalíciós kormányzásban, és ebből ötöt sürgősségi eljárásban el akar fogadtatni a száborral még a kormány megalakulása előtt.

A képviselők hétfőn mindössze a pártok finanszírozására vonatkozó javaslatról vitáztak és szavaztak. Kedden folytatják egy olyan jogszabálytervezettel, amely megtiltaná, hogy indulhassanak a választáson a súlyos bűncselekmények elkövetői. A Híd az önkormányzatokról szóló törvény módosítását is kikötötte. Ezenkívül be akarja vezetni, hogy azok a képviselők, akik nem vesznek részt a parlamenti szavazásokon, alkalmanként 500 kuna (közel 20 ezer forint) büntetést fizessenek. Ezért a törvényhozás várhatóan csak szerdán szavaz a kormány megválasztásáról.

Andrej Plenković miniszterelnök-jelölt még nem hozta nyilvánosságra a miniszter-jelöltjeinek nevét. Mindössze annyit lehet tudni, hogy 20-ról 19-re csökkent a tárcák száma és három helyett négy miniszterelnök-helyettese lesz a kormánynak.

A szeptember 11-i parlamenti választásokon a HDZ a diaszpóra két képviselőjével együtt 61, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció kisebbik tagja, a Híd Függetlenek Listája (Most) végzett 13 mandátummal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt még átlépő további pártok közül az Élőlánc (Živi Zid) politikai szervezet és partnerei 8, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) 3, Milan Bandić zágrábi polgármester BM 365 nevű pártja 2, valamint a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) 1 mandátumot szerzett, továbbá van egy, a diaszpóra által megválasztott független képviselő is. A nemzeti kisebbségeknek garantált nyolc képviselői hely körül hármat a szerb, egyet-egyet a magyar, az olasz, valamint a cseh és szlovák képviselő tölt be, az összes többi nemzetiséget pedig két honatya képviseli majd az új összetételű parlamentben.