2024. március 29., péntek
OLIMPIA-2024

A budapesti olimpia történelmi helyszínei

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.

A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a Budapest műemléki környezetébe, a turisztikai látványosságként is számon tartott épített örökségbe illeszkedő létesítmények ideiglenesek lennének, így megvalósításuk olcsóbb az állandó csarnokokhoz képest, és fenntarthatósági problémát sem okoznak.

A tervek szerint a nyári játékok valamennyi budapesti helyszíne a városközponttól számítva hét kilométer sugarú körön belül lenne, így a sportolók az olimpiai falutól átlagosan 13 perc alatt tudnának eljutni bármelyik versenyhelyszínre. A budapesti olimpia ezért kiemelkedően rövid utazási időket biztosítana, ezzel egyedülállóan kompakt lenne, a magyar főváros szépségeit pedig az olimpiai közvetítések során az egész világ megismerhetné.

„A budapesti olimpia mindenki számára kényelmes lenne, a nézők szintén nagyon rövid idő alatt juthatnának el az egyik versenyről a másikra, a magyar főváros kisebb mérete így előnyére válna a játékoknak, amelynek ideje alatt igazi fesztiválhangulat alakulhatna ki, s az egész várost áthatná az olimpia hangulata.” A tájékoztatás szerint a már meglévő létesítményeken kívül csak kettőt kellene kizárólag az olimpia miatt megépíteni, s a létesítmények többségében a nézőterek az események után részlegesen visszabonthatók lesznek. A tervek szerint hét helyszínt ideiglenesen, mobil lelátókból építenének fel, a 2024-es magyarországi olimpián pedig nemcsak Budapesten, hanem Győrben, a Balatonnál, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Székesfehérváron is lennének versenyek.

A most bemutatott látványterveken a Puskás-helyszíncsoport – Puskás Ferenc Stadion, SYMA csarnok, Papp László Aréna –, a Kossuth téri íjászközpont, a Hősök tere stadion, a városligeti strandröplabda központ, az óbudai mountain bike központ, a Margitsziget helyszíncsoport és a Várkert Bazár láthatók. Az érdeklődők a Budapest 2024 Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/budapest2024/photos/?tab=album&album_id=336547436695131) tekinthetik meg a látványterveket.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. jelezte, hogy a további helyszínek tervei folyamatosan készülnek, és a továbbiakban azokat is bemutatják majd. A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs és Los Angeles verseng, a házigazdát 2017 szeptemberében, Limában választja ki a NOB.