Hősöknek kijáró fogadtatást ígért az etióp kormány Feyisa Lilesa olimpiai ezüstérmes maratonfutónak. A hivatalos bejelentést sokan kétségbe vonták.
Léphaft Pál karikatúrája
Azzal érveltek, hogy a riói nyári olimpia legbátrabb sportolójának nevezett Lilesa a hatalomnak nem tetsző módon viselkedett, amikor célba ért, s ezért nem szívesen várják vissza.
Az „illetlen” viselkedés abban nyilvánult meg, hogy keresztbe tette a kezét, s a feje fölé emelte. Pontosan úgy, ahogy az oromók szokták a kormányellenes demonstrációkon. A maratonfutó is a népcsoporthoz tartozik, s a mozdulattal szolidaritását fejezte ki az övéivel, amivel inkább a politikai elit haragját vívta ki, mintsem elismerését. Nem is térhetett haza.
A különös kézmozdulatot az etióp hatalom gyakran börtönnel „jutalmazza”. Azok is megjárhatják, akik ezt szóvá teszik, netán szolidaritásukat fejezik ki az ellenzékkel. Könnyen rendőrségi őrizetbe kerülhetnek, ahol pedig gyakoriak a kínzások.
A majdnem százmillió lakosú kelet-afrikai ország egyik legnagyobb etnikai csoportjának számító oromóknak egyéb gondjuk is akad a mindenkori kormánnyal. Nagyon régóta panaszkodnak arra, hogy a társadalom peremére szorították őket.
A többségében keresztény oromók azt állítják, hogy már csaknem 150 éve kénytelenek betölteni az áldozat szerepét. Rendszerint arra is felhívják a külvilág figyelmét, hogy két évtizeddel ezelőtt még a nyelvüket sem használhatták szabadon, jóllehet az összlakosság harmadát alkotó közösségről van szó.
Bár az általuk benépesített óriási terület rendelkezik némi autonómiával, a tigré kisebbségi népcsoport ellenőrizte hatalmi apparátus – másokkal együtt – diszkriminálta őket, és emiatt kiszorultak a politikai döntéshozatalból, s minden téren hátrányt szenvedtek. A kormánnyal szembeszegülő oromókat üldözték, olykor letartóztatták, és ez a gyakorlat jelenleg is.
A hatalom igyekezete nem volt hiábavaló: a folyamatosan szorongatott közösség vezetőinek és prominens személyiségeinek többsége elmenekült, intézményeik felbomlottak. Így szinte nincs is kivel tárgyalni a problémákról, a megoldásról.
Pedig bőven lenne miről egyeztetni, megállapodni. Az oromók földjén (Oromiában) ugyanis lassan egy éve tüntetnek az elégedetlen tömegek. A kezdeti békés megmozdulások az utóbbi hónapokban véres összecsapásokká fajultak, amelyekben – jogvédők szerint – a hatóságok brutális fellépése miatt civilek százai vesztették életüket.
Az elégedetlenségi hullámot az váltotta ki, hogy a kormány tavaly novemberben ki akarta bővíteni az Oromia területén fekvő etióp főváros, Addisz-Abeba közigazgatási határait. Az oromókat így értékes földterületektől fosztották volna meg, amit igyekeztek megakadályozni. Etiópiában ugyanis a népesség több mint 80 százaléka (beleértve az oromókat is) mezőgazdaságból él, ezért rendkívül fontos számára a művelhető terület.
Az utcai megmozdulások hatására a hatalom ideiglenesen leállította a fejlesztéseket. A tüntetések azonban nem maradtak abba. A tömeg folytatta, mert szerinte a kormány túlzott erőszakkal lépett fel a tiltakozókkal szemben. Több ezer oromo került őrizetbe, és legalább annyian menekülni kényszerültek az országból.
A kabinet visszautasítja a vádakat. Magabiztosan szól vissza mindenkinek, hiszen az 1991 óta hatalmat gyakorló Etiópiai Népi Demokratikus Forradalmi Front (EPRDF) és szövetségesei (hat regionális kis párt) birtokolnak minden mandátumot a parlamentben.
A rendbontások két héttel ezelőtt kiújultak, sőt több régióra is átterjedtek. A jól szervezett, és tíz év óta a legjelentősebb megmozdulások gyakran irányulnak a külföldi érdekeltségek ellen.
A fővárosban a nép közben szabadságot követel, s a politikai foglyok elengedését sürgeti. A hatalom azonban (október 8-án fél évre szóló) rendkívüli állapot bevezetésével válaszolt.
Az elégedetlenkedők már nemcsak az ominózus építkezési program és a hozzá kapcsolódó állami földkisajátítások, hanem a lakosság alig hat százalékát alkotó tigré kisebbség domináns szerepe, a rossz kormányzás, a társadalmi egyenlőtlenségek és a korrupció ellen is tüntetnek.
A harcias tömeg az elmúlt napokban legalább két tucat gyárat és csaknem száz járművet gyújtott fel. Sokan már az állam összeomlásától tartanak, ami hatalmas menekültáradatot indíthat Európa felé.
A zűrzavar miatt egyre több külföldi cég fontolgatja az elköltözést. Távozásuk kedvezőtlenül érintené a jó ideje szárnyaló helyi gazdaságot. Amióta ugyanis 1991-ben véget ért a katonai diktatúra, a korábban rettenetes éhínségek által sújtott Etiópia a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő országává vált.
Az utóbbi években pedig a Nyugat fontos szövetségesévé lépett elő a terrorizmus elleni harcban. Talán ezzel magyarázható az is, hogy több fontos külföldi hatalmi központ elnézi az etiópiai politikai vezetésnek az emberi jogok megsértését.
A helyi ellenzék azzal vádolja Hailemariam Desalegn miniszterelnököt és az EPRDF-vezette kormánykoalíciót, hogy diktatórikus módszereket alkalmaz. Nemzetközi emberjogi szervezetek is bírálják az addisz-abebai rezsimet. Elfogadhatatlannak tartják, hogy akadályozza a politikai pluralizmust, a valódi többpártrendszer kibontakozását, korlátozza a szólásszabadságot, és gyakran rendeli el a bírálók letartóztatását.
