2024. április 20., szombat
LABDARÚGÁS

Nem lesz nemzeti stadion, csak felújítás

Sokáig arról szólt a fáma, hogy a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) az állam, illetve az európai és a nemzetközi futballszervezet hozzájárulásával 150 millió euró értékben épít egy nemzeti stadiont, de tegnapi értesülések szerint ebből a kezdeményezésből nem lesz semmi, új aréna építése helyett inkább a két belgrádi nagycsapat, a Crvena zvezda és a Partizan szentélyét újítják majd fel.

Az eredeti elképzeléstől való eltérést az illetékesek azzal magyarázzák, hogy így a Rajko Mitić Stadion és a Partizan komplexuma is megfelelne minden nemzetközi elvárásnak és szabványnak, ráadásul kevesebb pénzbe is kerülne a rekonstrukció, mint egy új stadion felhúzása. Az FSS helyzetértékelése szerint ez a befektetés nemcsak a két belgrádi gigásznak, hanem a szerbiai válogatottaknak is hasznukra lenne.

A felújításról szóló információval először előálló Večernji novosti úgy fogalmazott, hogy a Partizan és a Crvena zvezda évek óta úgy játszik az európai kupaporondon, hogy nem elégíti ki még a legalapvetőbb nemzetközi követelményeket sem, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) különböző bizottságai és ellenőrző szervei szinte minden nyáron csodával határos módon elnézőek a két belgrádi klubbal, és „még egyszer, utoljára” kiadják az engedélyeket a piros-fehéreknek és a fekete-fehéreknek is.

A két stadiont nem fogják ledönteni és újjáépíteni, hanem csak felújítják őket. A szerb állam és az FSS a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az UEFA hozzájárulásával kezdené meg a két stadion renoválását, a munkálatok magukban foglalnák a lelátók, a pályák, a homlokzatok, az öltözők, a vizesblokkok, a VIP- és az újságírói páholyok rendbetételét. Ezzel egyidejűleg mindkét stadionban a legmodernebb, teljes körű video-ellenőrző rendszer kialakítását tervezik, illetve elektronikus kapukat is építenek majd, hogy ellenőrizhessék a belépő szurkolókat. Ezek közül egyikkel sem rendelkezik szinte egyik szerbiai futballaréna sem, a két épület felújítása tehát régi problémákat orvosolna és hosszú távú megoldást jelentene, ráadásul az ezeknek a stadionoknak otthont adó városrész is megszépülne.

A Partizan és a Zvezda is előállt már megalomán stadionépítési projekttel ebben az évezredben, de belevágni végül egyikbe sem sikerült – most sem épülnek tehát új arénák, a kluboknak meg kell elégedniük a felújítással.

Nemzeti stadion ugyan nem lesz, de épül majd új székhelye a szerbiai szövetségnek, hiszen az FSS-nek el kell hagynia mostani albérletét. Az új közigazgatási központ várhatóan Újbelgrádban lesz majd, a Ranko Žeravica Sportcsarnok közelében. A stadionfelújításhoz hasonlóan ez a projekt is az UEFA és a FIFA társfinanszírozásával valósulna meg.