2024. április 18., csütörtök

A szabadkai Tóth Johanna végzett az első helyen

Az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon beszédversenyt tartottak és kihirdették a nyelvészeti pályázat eredményét

A középiskolások beszédművészeti vetélkedőjével csütörtökön Adán megkezdődött a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok háromnapos rendezvénysorozata, amelyet Búcsú Attila, az adai községi képviselő-testület elnöke nyitott meg a községháza dísztermében. A nyelvművelő napokra az adai önkormányzat, a Szarvas Gábor Könyvtár és a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület szervezésében kerül sor.

A beszédverseny előtt a fő szervező, a nyelvművelő egyesület nevében dr. Hódi Éva elnök is köszöntötte a jelenlévőket. Majd kiemelte, hogy Adán már 1970 óta tartják meg a nyelvművelő napokat, amely a magyar nyelv kiváló rendezvényének számít határon innen és túl. Megjegyezte, hogy a nyelvművelő napokon azzal is áldoznak Szarvas Gábor emlékének, hogy a rendezvény központi témájának a nyelvi normát választották, ami a neves nyelvész tetszésére lenne, hiszen sokat foglalkozott a magyartalanságokkal és a szabályok betartatásával.

A beszédverseny díjazottjai a zsűri elnökével

A beszédverseny díjazottjai a zsűri elnökével

A beszédversenyen 13 diák vett részt 8 középiskolából és 1 művelődési egyesületből, mégpedig Szabadkáról, Zentáról és Csókáról. A verseny két részből állt. Az első részben a tanulók 2 perces szabadon választott prózai szöveget mondtak el fejből, a második részben egy ismeretlen szöveget kaptak, amelyről 10 perces olvasás után kellett beszélniük, kiegészítve azt saját gondolataikkal.

Az elhangzott produkciók alapján a háromtagú zsűri – dr. Molnár Csikós László egyetemi tanár, Krnács Erika előadóművész és Péter Krisztina magyartanár – az első díjat és az ezzel járó vándorserleget Tóth Johannának (Egészségügyi Középiskola, Szabadka) ítélte oda. A második díjat Szabó Regina (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka) érdemelte ki, harmadik helyen Bencsik Blanka (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta) végzett. A zsűri három különdíjat osztott ki. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület díját Szabó Imre (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta) vehette át, a Szarvas Gábor Könyvtár díját Gója Henrietta (Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta), valamint a Széchényi István Stratégiakutató Intézet díjában részesült Dimitrov Nikoletta (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka).

A beszédverseny után került sor a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület által meghirdetett nyelvészeti pályázat eredményhirdetésére és díjkiosztójára a középiskolások, illetve az egyetemisták/felnőttek kategóriájában. A beérkezett pályaműveket dr. Molnár Csikós László egyetemi tanár, dr. Hódi Éva egyesületi elnök és Lakatos Éva magyartanár alkotta zsűri bírálta el és díjazta. A pályázatot a középiskolások számára a Helyesírási gondjaink címmel hirdették meg. A zsűri nem osztott ki első díjat. A második díjat Tari Emese, a topolyai Mezőgazdasági Középiskola tanulója érdemelte ki, a harmadik díjat a felsőtárkányi Kupihár Rebekának ítélték. Az egyetemisták és felnőttek kategóriájában A nyelvi norma címmel meghirdetett pályázaton a bírálóbizottság döntése értelmében az első díjat a magyardombegyházi Hegedűs Erzsébet érdemelte ki. Ebben a kategóriában több díjat nem osztottak ki.