2024. április 19., péntek

A magyar nóta kultusz

„Büszkék lehetünk, hiszen a helyiek mindig ilyen szép számban megtisztelik a fesztiválunkat”
Csoportkép a gálaesten

Csoportkép a gálaesten

Csoportkép a verseny estéjén

Csoportkép a verseny estéjén

A fesztivál alkalmi zenekara a műsorvezetővel

A fesztivál alkalmi zenekara a műsorvezetővel

Az idén Torontálvásáhelyen tartották meg a XXI. VIVE magyarnóta- és csárdásfesztivált. A rendezvény 20 éves múltra tekint vissza, elsődleges célja a magyar nóta népszerűsítése. A helyi József Attila Művelődési Otthon nagytermében első este tizenhárom szerzeményt mutattak be. A szerzők dalai közül első helyen Gábor Károly és Mérges Eszter A tavaszi kikeletben című nótája végzett Lapcsevics Jovica előadásában. Második helyezett Zsoldos Rudolf és Mezei Katalin De kár, hogy a boldogságot című hallgatója lett Mezei Mónika tolmácsolásában, a harmadik pedig Fazekas Imre és Jovánovityné Juhász Jusztínia Boldogság volt az én álmom című dala, Fésüs Mária előadásában. Közönségdíjban részesült Zsoldos Rudolf és Mezei Katalin Egyszer az én bolond szívem című hallgatója, továbbá Szabó Dékány Zsófia a VIVE szakmai zsűrijének előadói díját érdemelte ki, Mezei Katalin pedig a Magyar Nótáért Szegeden – Dr. Bánfalvi József-díjat. A fesztivál gálaesttel fejeződött be, amelyen a telt házas közönség a díjazottak mellett a rendezvény alkalmi zenekarának és a vendég előadóművészek – Vitkay Kucsera Ágota, Rajc Vilmos, Guzsvány Izabella és Szabó Dékány Zsófia – előadását is élvezhette.

– Egy igazán jól sikerült fesztivált tudhatunk magunk mögött. A tavalyi VIVE bizonyos mértékig ünnepi és rendkívüli volt, így nem hirdettünk pályázatot. Ezért az idén a már kiválasztott tizenhárom alkotó, zeneszerző és szövegíró 2014-ben írt szerzeményeit hallhattuk. A második napon volt a gálaműsor, ott bemutatkoztak a győztesek és a vendégeink, akik már mind közismert nótacsokorral szerepeltek. A torontálvásárhelyiek esetében mindig telt házról beszélhetünk. Emiatt különösen elégedettek lehetünk, hiszen mindig ilyen szép számban megtisztelik a fesztiválunkat. A maga nemében egyedüli rendezvényről beszélünk a régiónkban. A valamikori megálmodók, rádiós szerkesztők elképzelése az volt, hogy a vajdasági szerzőknek legyen hol bemutatni a szerzeményeiket. Emellett volt még egy titkolt és nagyon sokszor hangoztatott célunk, az pedig a magyar nóta ápolása. Mi, akik részt veszünk a szervezésben, úgy tartjuk, hogy a magyarnóta-kultusz igenis része az egyetemes magyar kultúrának, és ezért ápolni kell – hangsúlyozta Bába Lúcia, a fesztiváli bizottság elnöke.

Harmadik éve a magyarnóta- és csárdásfesztivált a hódmezővásárhelyiek is megtisztelik jelenlétükkel, és Torontálvásárhely testvértelepüléseként a többi támogató mellett segédkeznek a szervezésben. Ennek köszönhetően az idén első alkalommal, október 9-én az egész gálaműsort bemutatták a hódmezővásárhelyi közönségnek.

– Számunkra ez külön megtiszteltetés volt, hiszen az idei VIVE fesztivált Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg, és akkor jelentette be a vendégszereplés lehetőségét – emelte ki Bába Lúcia.