Nagy nyomásnak van kitéve az utóbbi időszakban az európai uniós integrációt célul kitűző Szerbia. Egyrészt meg kell felelnie az EU elvárásainak, amelyek egyik sarkalatos kitétele a jószomszédi viszonyok elmélyítése és ennek keretében Belgrád és Pristina kapcsolatainak a rendezése. Másrészt sem a már uniós Horvátország, sem Koszovó, sem pedig a baráti jelzővel illetett Oroszország nem könnyítik meg Szerbia helyzetét. A nyári hónapok folyamán Horvátország zsaroló, majd sértő magatartása okozott feszültségeket a régióban, később a Boszniai Szerb Köztársaságban megtartott népszavazás, illetve az azt kísérő háborús retorika, mindezzel párhuzamosan pedig Koszovó is folyamatosan borsot tört a belgrádi vezetés orra alá, és megpróbál hasznot húzni a szerbiai vezetés EU-val szembeni kötelezettségeiből. És ha a volt jugoszláv tagállamok közötti nézeteltérések nem lennének elegek, itt van például Oroszország és az USA, amelyek erősíteni kívánják befolyásukat a balkáni régióban, és folyamatosan emlékeztetnek bennünket arra, hogy miért is nevezik a Balkánt puskaporos hordónak.
AKÁR MÉG KI IS BÉKÜLHETNEK
Ezt a helyzetet igyekezett elemezni Ivo Josipović volt horvát államfő és Cameron Munter, az Amerikai Egyesült Államok valamikori belgrádi nagykövete, az East-West Institute elnöke. Mindketten egyetértenek abban, hogy a Balkánnak nem szabad a világ nagyhatalmainak a küzdőterévé válnia, bár Munter valamelyest kedvezőbben értékeli az ezzel kapcsolatos kilátásokat, mint a volt horvát államfő.
Josipović értékelése szerint valóban fennáll annak a veszélye, hogy a világ nagyhatalmai csatárazásaik során eszközként és harctérként használják fel a balkáni országokat. A volt horvát államfő aggasztónak tartja a régióban uralkodó állapotokat. Különösen félő – mondta –, hogy mi fog történni a jövőben Bosznia-Hercegovinában.
– Sem Horvátország szomszédságpolitikáját nem lehet észszerűnek nevezni, sem az EU vagy az USA szomszédságpolitikáját. Leginkább attól tartok, hogy a régió a világ nagyhatalmai leszámolásának a színterévé válhat. Ha ez valóban megtörténik, Horvátország sem jár jól. Az ellenérvek, hogy a régióban nem történhet meg súlyosabb fegyveres összecsapás, hiszen ehhez egyik ország hadi felszereltsége sem megfelelő, nem tudnak megnyugtatni, hiszen a történelem során már többször is bebizonyosodott, hogy háború ott is lehet, ahol nem rendelkeznek modern fegyverekkel vagy jól szervezett katonasággal. Az érzelmi és a politikai tényező olykor sokkal meghatározóbb a háborúk kitörésének tekintetében, mint a rendelkezésre álló fegyverek – érvelt Josipović.
Munter szerint a Balkánra nem lenne szabad úgy tekinteni mint a Kelet és a Nyugat játékterére. Már csak azért sem, mert bizonyos szempontból Nyugat-Európa, az USA és Oroszország érdekei ugyanazok: senki nem szeretné, ha a migránsválság vagy a gazdasági válság irányíthatatlanná válna a régióban. Elképzelhető, hogy a Balkán lesz az a terület vagy az a téma, amelynek kapcsán a Nyugat és Oroszország közös nevezőre jutnak – emelte ki Munter, mondván, hogy ennek alapfeltétele a felek egymás iránti bizalmának erősítése. A volt diplomata reméli, hogy a balkáni országoknak lesz elég erejük megbirkózni a migránsválsággal, a radikalizálódó iszlámmal, a gazdasági kihívásokkal, és úgy általában a problémákkal, ezzel pedig bebizonyítják, hogy a Balkán szó hallatán nem kell mindenkinek a konfliktusra asszociálnia – fejtette ki Munter.
HORVÁTORSZÁG PÉLDA LEHETNE
A Balkánon uralkodó állapotokat elemezte Sonja Licht, a belgrádi Politikai Kiválóságok Alapítvány elnöke is, aki egyetért azzal, hogy ez most nem a hurráoptimizmus időszaka. A balkáni államok közötti kapcsolatok sokkal rosszabbak, mint például öt évvel vagy akár néhány hónappal ezelőtt – értékelte Licht. A balkáni körülmények ismerője szerint mindennek a gyökerét részben a régió országainak akadozó euroatlanti integrációjában érdemes keresni.
– Elsősorban Macedóniára gondolok, amikor azt mondom, hogy az euroatlanti csatlakozás nem abban az ütemben halad, mint kellene. Persze figyelembe kell venni a migránsválságot is, valamint a gazdasági nehézségeket, amelyekkel a nem uniós államok küszködnek. Akkor keletkeznek külpolitikai feszültségek, amikor a régió államait a megszokottnál több belpolitikai probléma terheli. Ilyenkor az országok politikai szereplői hajlamosak a válságot országuk határain túlra exportálni. Mindennek ellenére nem hiszem, hogy fegyveres összecsapások veszélye fenyeget a Balkánon. Tudjuk viszont, hogy: soha nem mondd, hogy soha! Soha nem tudhatjuk, mikor indíthatnak el egyes őrültek olyan folyamatokat, amelyek az egész régiót robbanásszerűen megrázzák – taglalta Licht.
A Szerbia és Albánia közötti viszonyokat a korábbiaknál jobbnak értékelte az alapítvány elnöke. Elmondta, a Szerbia és Horvátország közötti viszonyok sokkal inkább feszültségekkel terheltek, mint a Szerbia és az Albánia közötti kapcsolatok. Az uniós tagállam Horvátország pozitív szerepet tölthetne be a régióban, magatartásával példát mutathatna a többi országnak, illetve hasonló magatartásra ösztönözhetné ezeket – emelte ki Licht.
