2024. április 19., péntek

Javítani kell a kombit

A Kéz a Kézben civil szervezet járműve szinte használhatatlan

A zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete 2012-ben örökölte meg a Zentai Gimnáziumtól azt az 1997-es kiadású kombit, amelyet az oktatási intézmény tíz évig használt. A civil szervezet azóta azzal szállítja védenceit, az utóbbi időben viszont a jármű már annyira rossz állapotban van, hogy sokszor képtelenség begyújtani.

Naponta hetven kilométert tesznek meg a kombival (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Naponta hetven kilométert tesznek meg a kombival (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Rác Magdolna, a szervezet elnöke elmondta, hogy ők a mindennapi munkájukban nem tudnak gépjármű nélkül létezni, ugyanis védenceik java részét azzal szállítják reggel a székházukba, majd onnan ebéd után haza.

– Húsz védencünk van, akik a hétköznap délelőttöket bent töltik a szervezetünk székházában. Ott reggeliznek, ott foglalkozunk velünk, ott vannak a barátaik, ott ebédelnek, és egy óra után mennek haza. Sajnos sokuk tolószékes, többen pedig nehezen mozognak, ezért őket mindennap kombival hozzuk és visszük. Burány Béla, az egyik védencünk édesapja a sofőrünk, ő minden reggel hétkor indul a gyerekekért. Először a város szélén lakókat gyűjti be, még a dohánygyárhoz közeli tanyáról is van védencünk, hetüket behozza, aztán a Tisza-part felé veszi az útját, arról a részről is összeszedi a gyerekeket, majd Csókára is átmegy egy kislányért, vagyis jelenleg tíz gyereket szállít oda és vissza. A maholnap húszéves kombinak napi 70 kilométert kell megtennie, az utóbbi időben azonban már sokszor előfordult, hogy be sem tudtuk gyújtani, és nem mehettünk el a gyerekekért. Ilyenkor ők nagyon szomorúak, mert megszokták, szeretik a közösségüket, és hiányoznak a társaik. Úgy látjuk, ezzel a kombival, ilyen állapotban nem várhatjuk a telet. Télen egyébként is több védencet kell behoznunk kombival, mert sokan messze laknak, és a hideg, csúszós időben nem tudnának eljönni.

Burány Béla elmondta, hogy a kombin át kellene nézni a motort, kipufogót kellene rajta cserélni, mert szét van égve, kiégett a melegítő gyertyája, azt ki kellene cserélni, a váltót, a féket is meg kellene javítani, valamint kellene rá egy pár új téli gumi. Egy párat ők az év elején vettek, de már a másik kettő is nagyon rossz állapotban van. Azt remélik, valahonnan kapnak segítséget. Annak is örülnének, ha valakik hozzájárulnának a kombi megjavíttatásához, de abban is reménykednek, hátha akad olyan jó szándékú ember, akinek esetleg van egy olyan hajtható járműve, akár személygépkocsija, amit nekik adna.

– Minden gyereknek fontos, hogy bejárjon a szervezetbe, mert sokat foglalkozunk velük. Kézműveskedünk, szavalunk, színdarabokat tanulunk, mindig készülünk valamilyen ünnepre, szemlére, ezért nagyon bánjuk, ha valaki azért nem tud közöttünk lenni, mert nem tudjuk mivel elhozni. A szállításért mindenki 1500 dinárt fizet havonta, de ez nem elegendő az üzemanyagra is meg a javíttatásra is. Az önkormányzat támogat bennünket, minden évben ők fizetik a jármű regisztrálását, meg más segítséget is kapunk tőlük, de nagyon örülnénk, ha más szervezetek, intézmények is támogatnának bennünket – mondta a civil szervezet elnöke.