2024. április 19., péntek

A sajtó hatalma

Mindössze két nap alatt sikerült felszámolni egy „vad” parkolót Zomborban. Csupán annyira volt szükség, hogy a sajtó felhívja a figyelmet a jelenségre.

A Május elseje sugárút mentén kevés a parkolóhely, ráadásul tömbházak övezik a sugárutat, a sok lakosnak pedig sok autója van. A szemfülesebbek már évek óta az úttestet és a lakóépületeket elválasztó fasor fái közé állnak be járműveikkel, és összegázolták a pázsitot, tönkretették a sövényt. Ezt közölte a SOinfo portál, és azt is, hogy az illetékesek nem tesznek semmit a természet megkárosítása ellen, és hogy két toronyépület között rendszeresen parkol öt kocsi, olykor több is.
A cikk megjelenésének másnapján a városi közigazgatásból a helyszínre vezényelték a Zelenilo kommunális közvállalat brigádját, amely mintegy hét köbméter földdel pótolta a járművek okozta talajhiányt. A talajt elegyengették, mintegy 30 méter hosszúságban lánckerítést húztak az egykori „vad” parkoló elé, mellé pedig fagyalsövényt ültettek.
A munka mindössze három órát igényelt. Ennyi kellett a terület helyreállítására. A kommunális rendőrség az adott helyszínen korábban öt szabálysértési feljelentést tett közterület elfoglalása miatt, de az nem gátolta meg az autósokat, hogy ismét a zöld területen parkoljanak. Kérdés, milyen visszatartó ereje lehet egy vékony lánckerítésnek.
Úgy tűnik, az önkormányzat komolyan veszi a parkolási rend betartatását. Az eset nyomán ugyancsak a SOinfo hírportál hívta fel a lakosság figyelmét, hogy jelentsék be a tilosban parkoló járműveket a kommunális rendőrségnél, és elektronikus és telefonos elérhetőségüket is megadta.