2024. március 29., péntek
FEKETETÓ

Hetedízben törték a tengerit

Szombaton már kora reggel nótaszótól volt hangos a feketetói Művelődési Ház és környéke, ahol a helybeli Feketetó Művelődési Egyesület és a helyi közösség aktivistái várták a hetedik kukoricatörő versenyre és falunapra érkező csapatokat.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

Reggeli után vidám hangulatban indult a 18 négytagú csapatból és a népes szurkológárdából álló menetoszlop a falu nyugati szélére, ahol Milan Glišin kukoricatábláján megkezdődött a hagyományos kézi kukoricatörés.

A versenyre érkeztek csapatok Magyarországról, Kecelről és Gyuláról is, rajtuk kívül Szabadka, Kelebia, Deronje, Zentagunaras, Zenta, Felsőhegy (Orompart), Egyházaskér, Szanád, Csóka és Padé képviseltette magát egy vagy több csapattal. Míg törték a csöveket, vágták, kévézték és kúpozták a szárat, addig a zenekar elhúzta minden csapat nótáját.

A zsűri értékelése szerint a legalaposabb és legszebb munkát az egyházaskéri asszonyok végezték (felvételünkön). A Gyöngyvirág Nőegylet markos menyecskéi túltettek a nagyszájú legényeken is, maguk mögé utasítva a szabadkai Dužijanca csapatát.

A mezei munka után a közel kétszáz fős vidám társaságot ebéden látták vendégül a szervezők. A rendezvényt a helybeliek mellett támogatta a csókai önkormányzat, a Művelődési és Oktatási Központ, a tartományi mezőgazdasági titkárság, az NS és a KWS vetőmag-forgalmazók és a község magánvállalkozói.