2024. április 19., péntek

Az idő nem köti le az írásokat

A Szabadkai Városi Könyvtárban hétfőn este mutatta be az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör Krekity Olga: beszÉLgetÉSek című interjúkötetét

Az est vendége volt Brenner János, a kötet szerkesztője, aki szólt a Forum Könyvkiadó újságírókat, publicistákat érintő sorozatáról:

– Ide tartoznak id. Brenner János: Csavargásaim a munka mezején című riportkötete, Géber László: Akinek az ég című rádióesszéit, valamint Nagy Nándor: Tragikomédia című rádiós jegyzeteit tartalmazó könyvek. Krekity Olga interjúkötete ez év elején jelent meg. A kötet tizennégy év lenyomatát tartalmazza, mintegy negyven interjú szerepel benne, amelyek a Hét Napban jelentek meg. Sokat gondolkodtunk azon, hogy egy kötetbe gyűjtve van-e értelme újból megjelentetni interjúkat, de bizonyos kérdések a jelenben vannak, illetve a jövőben lesznek megválaszolva. Az idő nem köti le az írásokat. Ugyanúgy érvényesek most is, mint amennyire érvényesek lesznek egy évtized múlva is – hallottuk Brenner Jánostól.

Az est vendége volt Krekity Olga, akivel Rizsányi Attila beszélgetett:

– Az interjúk során alkalomtól függetlenül arra tereltem a beszélgetéseket, hogy betekintést nyerjek az interjúalanyok életébe, életlátásukba. Igyekeztem eljutni arra a pontra, amikor a szakmai kérdez-felelek emberi beszélgetésbe vált át. Akkor jönnek elő azok a gondolatok, amelyek miatt érdemes volt kötetbe gyűjteni ezeket az írásokat. Sokan úgy gondolják, könnyű interjút készíteni, hogy ez egy egyszerű műfaj, holott a riport után szerintem ez a legnehezebb. Készülni kell rá, mert bugyuta kérdésekre nagy valószínűséggel bugyuta válaszokat kapunk – fejtette ki Krekity Olga. Mint mondta, a nyugdíjas évei mozgalmasan telnek, hiszen másokhoz hasonlóan ő is ilyenkor igyekszik pótolni mindazt, amit korábban elmulasztott megtenni.

Az est folyamán Binszki Teréz, Némedi Imre és Lőrinc Zsuzsanna olvastak fel részleteket Krekity Olga interjúiból. A rendezvényen Görög Noémi zongorajátékát hallhattuk, de megcsodálhattuk Basity Erika gyönyörű virágkompozícióit is. Az estet Horváth Emma rendezte.