2024. április 20., szombat

Két egészségügyi könyvecske egy helyett

Bár az új könyvecske modern, mégsem tartalmaz minden szükséges adatot

Az elektronikus egészségügyi könyvecskének év végéig kell felváltania a régi, papír alapút. A gond csak az, hogy az eddigi értesülések szerint a régi könyvecskét is meg kell őriznünk, sőt, orvoslátogatás alkalmával magunkkal kell vinnünk mindkettőt. Ennek az az oka, hogy az elektronikus könyvecskében nincsen lehetőség a választott orvos és a beteglap számának nyilvántartására. Legalábbis erről nyilatkoztak a sajtónak egészségügyi intézmények vezetői.

A régi egészségügyi könyvecskéket december végéig kell lecserélni. Elektronikusat mindeddig csupán a lakosság egyharmada váltott ki, java részt fiatalok. Az egészségügyi intézményekbe nagyjából 9 ezer, az új könyvecskék olvasására alkalmas berendezés érkezett.

Dragana Mitić, a belgrádi vračari egészségház munkatársa megerősítette, hogy az elektronikus könyvecskék csupán a páciens nevét és személyi számát tartalmazzák, más fontos adatot, mint amilyen a karton száma, vagy a választott orvos neve, már nem. Az új könyvecskéből az sem derül ki, ha a páciens időközben esetleg munkahelyet váltott, így amikor betegszabadságot kellene nyitni számára, téves vállalat elnevezését tüntethetik fel a dokumentáción, magyarázta Mitić, mondván, hogy minderre egy a megoldás, a páciensek őrizzék meg régi, papír alapú könyvecskéiket is és azt is vigyék magukkal az orvoshoz. Ha pedig időközben munkahelyet váltanak, erről igazolást kell kiváltaniuk és ezt is magukkal vinni választott orvosukhoz.