2024. április 18., csütörtök

Nagycsaládos díjkiosztó, versmondás…

A Vancsesz az év végéig három nagy rendezvényt szervez a népesedési és családgondozási cselekvési program keretében

A Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetsége (Vancsesz) a nyár folyamán több rendezvényt tartott a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott népesedési és családgondozási cselekvési program keretében, köztük az ifjúsági tábort és a családi napokat. Krizsán Vilmos, a szövetség elnöke elmondta, hogy az őszön folytatódik a cselekvési program, amely keretében három nagy rendezvényt tartanak az év végéig Kishegyesen, Újvidéken és Adán, valamint szeretnének ellátogatni több önkormányzatba, illetve áttekintenék a nagycsaládos-egyesületek gondjait, és segítenének ezek megoldásában, hogy aktívabban működjenek a tagszervezetek.

– Az őszön folytatjuk a cselekvési programot. Kishegyesen október 29-én tartjuk meg a 4. Sajó Sándor Délvidéki Hazafias Versmondó Versenyt, amelyen reményeink szerint ebben az évben nemcsak a vajdasági magyar fiatalok és felnőttek vesznek részt, hanem érkeznek versmondók Magyarországról és a Felvidékről – magyarázta Krizsán Vilmos. – Az idén kiosztjuk a Legsikeresebb Nagycsaládos-egyesület díjat, a Példamutató Nagycsalád díjat. Sőt, a Családbarát Önkormányzat mellé új díjat vezettünk be, ez pedig a Családbarát Vállalkozó díj, amelyet az idén szeretnénk először átadni. A díjkiosztó ünnepi ülést november közepén tartjuk meg, és szeretnénk Újvidéken, a tartományi képviselőház nagytermében lebonyolítani. A választások és a különböző politikai események után ezzel remélhetőleg egyre inkább előtérbe kerülnek azok a kérdések, amelyek meghatározóak számunkra a népesedéspolitikával kapcsolatban. Adán tartjuk december 30-án a Vancsesz évzáró ünnepségét, amelyen nemcsak a környező nagycsaládos-egyesületek tagjait szeretnénk vendégül látni, hanem a partner- és más civil szervezetek tagjait, akikkel az idei év során, illetve korábban már együttműködtünk. Az anyukák figyelmébe ajánlom, hogy meghirdetjük a legfinomabb mákos bejgli díját, amelyet az évzáró ünnepségen adunk át a győztesnek. A három nagy rendezvényen kívül a program keretében mindenképpen folytatjuk azt a tevékenységet, amit elkezdtünk az év elején, mégpedig a látogatásokat az önkormányzatokba. Az ősz folyamán ellátogatunk Zentára, Szabadkára, Topolyára és más önkormányzatokba. Van még egy nagy vállalásunk, szeretnénk meglátogatni minden Vancsesz-tagszervezetet december végéig, illetve legkésőbb a jövő év első hónapjaiban. A látogatásokon mindenhol áttekintenénk, hogy mik a gondok és miben tudunk segíteni. Hiszen vannak olyan egyesületek, amelyek szépen működnek, vannak, amelyek gyengébben, és vannak olyanok is, amelyek szinte egyáltalán nem dolgoznak. Ezért úgy döntöttünk a vezetőséggel, hogy minden egyesületet külön meglátogatunk, és nemcsak az elnökökkel, hanem mindazokkal a személyekkel találkozunk, akik oda tudnak hatni, hogy ezek az egyesületek sokkal aktívabbak legyenek – közölte a Vancsesz elnöke.