2024. március 28., csütörtök

Törökbecsén vendégeskedik a Rákóczi Szövetség

Vajdasági és magyarországi középiskolások vesznek részt a szervezet vezetőképző rendezvényén

A Kárpát-medencében több mint 250 középiskolában tevékenykednek a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetei, ebből 15 Vajdaságban működik. Tagjaik közül csaknem 70 dél-magyarországi és vajdasági diák érkezett pénteken délután Törökbecsére, hogy részt vegyen a szövetség által szervezett vezetőképzőn. A rendezvényt dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke nyitotta meg, a megjelenteket Csáky Csongor főtitkár és Báló Tibor, a szövetség törökbecsei szervezetének a vezetője is üdvözölte.

Csáky Csongor, dr. Halzl József és Báló Tibor (Fehér Rózsa felvétele)

Csáky Csongor, dr. Halzl József és Báló Tibor (Fehér Rózsa felvétele)

Dr. Halzl József kiemelte: a szervezet célja ezekkel a rendezvényekkel a fiatalok közötti kapcsolatépítés fejlesztése és a középiskolai szervezetek munkájának az elősegítése, de a létrejött kapcsolatokat tartalmakkal – történelmi vetélkedőkkel, közös ünneplésekkel – is meg kell tölteni. Elmondása szerint a legfontosabb mégis az, hogy legyenek magyar középiskolások az egész Kárpát-medencében, ezt a célt szolgálja a szervezet beiratkozási programja is. Csáky Csongor érdeklődésünkre elmondta: a Rákóczi Szövetség 2008 óta évente kétszer szervez ilyen programot, és most először ad vajdasági település otthont az eseménynek.

A rendezvény ideje alatt a diákok kultúr- és szórakoztató programokon is részt vesznek, pénteken például Szalóczy Pál színművész tartott egy 1956-ról szóló előadást, míg Baráth Gábor történész az 1848/49-es események délvidéki vonatkozásairól beszélt. Szombaton Törökbecsén és Óbecsén tesznek kirándulást a résztvevők, este pedig táncház lesz. A vasárnapi zárónapon Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke tart előadást.