2024. március 29., péntek

Irodalmi randevú

Csütörtökön este irodalmi randevúval folytatódott a hegyesi LITERAtúra irodalmi rendezvénysorozat. Ez alkalommal Fehér Miklós zentai íróval Fehér Dorottya beszélgetett. A beszélgetés tárgya a fiatal szerző első, Fekete normalitás című regénye volt. Az érdeklődőket először Németh Dezső, a szenttamási Gion Nándor Emlékház és Központ elnöke üdvözölte, s röviden ismertette a központ munkáját. Ennek apropója az volt, hogy Fehér regénye a központ által kiírt pályázatra készült, s annak díjnyerteseként jelenhetett meg, a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában.

A randevú a bevezetőt követően érdekes beszélgetéssel folytatódott, amely során kiderült, hogy miért kezdett írni Fehér Miklós, s a szerző a regényről is számos háttér-információt megosztott a közönséggel. Pl. hogy olyan tabutémákat is boncolgat, mint a depresszió és az öngyilkosság, hogy egy tudattalan-tudatos játék folyik a színekkel a regényben, s hogy miért generációs regény a Fekete normalitás.

A hegyesi LITERAtúra pénteken délután és este az irodalmi emléknappal folytatódott, erről lapunk hétfői számában fogunk beszámolni.