2024. március 29., péntek

Minden napra egy megnyitó

Újabb kiállításokkal bővült az idei LORIST kínálata – A sport, edzés, és lovassportok kedvelőit várják
Az Újvidéki Vásár vezérigazgatója és a polgármester példát igyekezett statuálni (Dávid Csilla felvétele)

Az Újvidéki Vásár vezérigazgatója és a polgármester példát igyekezett statuálni (Dávid Csilla felvétele)

Sikerült felpezsdíteni a gazdasági-, idegenforgalmi- és sportéletet néhány napra Újvidéken és annak tágabb értelemben vett környékén – állapította meg Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója a LORIST elnevezésű halászati, vadászati és sportfelszereléseket bemutató kiállítás harmadik napján, akkor, amikor a sorrendben harmadik megnyitóhoz érkezett az idei rangos rendezvény. Pénteken nyílt ugyanis ünnepélyes keretek között meg a Nemzetközi Sportkiállítás és a VII. Nemzetközi Lovas Kiállítás is. A sportkiállítás kapcsán a vezérigazgató megjegyezte: ennek manapság, amikor a gyerekek és fiatalok még a napsütéses időben is inkább a mobiltelefon-alkalmazásokkal és internetes játékokkal töltik az idejüket, különösen nagy jelentősége van. Hozzátette, hogy a harmadik és negyedik vásárcsarnok azért mutatja most be a legkülönfélébb sportolási lehetőségeket, hogy minél több fiatalban ébredjen fel a mozgás iránti vágy. Az akció sikeressége érdekében az általános iskolások számára pénteken és vasárnap ingyenes a belépés.

A sportkiállítást és lovas kiállítást a riói játékokon rekordszámú érmet (9) begyűjtött szerb paralimpiai válogatott eminens tagja Borislava Perić Ranković aranyérmes asztaliteniszező nyitotta meg, elégedetten nyugtázva, hogy Újvidéken ismét van egy sporttal foglalkozó rendezvény. Kiemelte, az egész nemzetnek aktívabbnak kell lennie, a fiataloknak különösen.

A kiállítás hármas csarnokában a különféle sportágakat, edzéstechnikákat bemutató standok találhatók, a lovas sportok szerelmeseinek a hatos csarnokban kell sétát tenniük, a kettes csarnokban pedig tart még a vadászfelszerelések vására is.