2024. április 18., csütörtök

Gázolajjal üzérkedőket tartóztattak le

A belügyminisztérium képviselői a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészséggel együttműködve tegnap sikkasztás gyanújával 9 belgrádi és aranđelovaci személyt tartóztatott le, akit azzal gyanúsítanak, hogy 13 millió dinárral károsították meg a Kolubara vállalatot.

A rendőrség gyanúja szerint a Kolubara és a Kolubara-szolgáltatások vállalat alkalmazottai szervezetten sikkasztottak, elsősorban üzemanyagot tulajdonítottak el a vállalatból, amit később a fekete piacon értékesítettek, a bevételt pedig egymás között osztották szét. A nyomozás kiderítette, hogy 2015. szeptember 14-e és 2016. április 21-e között 104.670 liter gázolajat adtak tovább mintegy 105 dináros áron. Vagyis 10.990.350,00 dinár haszonra tettek szert, ezzel több mint 13,6 millió dinár kárt okozva a vállalatnak. A gyanúsítottaknál végzett házkutatás során a rendőrök 2,5 tonna gázolajat foglaltak le.

A Szerbiai Villanygazdaság bejelentései szerint, az elmúlt két hétben ez volt a második rajtaütés, így az elkövetkező időszakban is folytatni fogják a belső ellenőrzést, hogy feltárják az esetleges lopásokat, és megvédjék a vállalat tulajdonát.