2024. március 28., csütörtök

Iskolafelújítások kezdődnek Óbecsén

A következő hónapokban több iskolában is komoly felújításokra kerül sor. Az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskolában és a radičevići kihelyezett épületében is ablakokat, padlót cserélnek, tetőt javítanak és meszelnek. A felújítások 36 millió dinárba kerülnek, ebből 21 millió dinárt az önkormányzat, 15 milliót a Gazdasági Minisztérium áll.

Jelenleg a közbeszerzési eljárás van folyamatban, várhatóan októberben írják alá a kivitelezői szerződést a kiválasztott ajánlattevő céggel, amelynek 90 munkanap alatt kell elvégeznie a munkálatokat. A felújítást azért kell még az idén befejezni, mert a minisztériumtól elnyert összeget az idei költségvetési időszakban, azaz december 31-éig kell elkölteni.
A mintegy nyolcszáz diák a tervek szerint október végétől vagy november elejétől kényszerül az átmeneti iskolaváltásra. A tanulók egy része a gimnáziumba, a másik része a Petőfi Sándor Általános Iskolába jár majd, az előbbinek ehhez elegendő szabad tanterme van, az utóbbiban viszont a petőfisek ez alatt az idő alatt csak egy váltásban fognak iskolába járni, hogy a másikban a zdravkósok látogathassák az órákat. Dragan Tošić polgármester azt ígéri: azok számára, akiknek a lakhelyüktől jóval messzebbre kell majd iskolába járniuk, az önkormányzat biztosít iskolabuszt.
A Sever Đurkić Általános Iskola is pénzhez jutott, ők a tartományi energetikai, építészeti és közlekedési titkárságtól kapnak 9,6 millió dinárt ablakcserére és szigetelésre, a Közgazdasági-kereskedelmi Iskola pedig a Bányászati és Energetikai Minisztérium jóvoltából 5,6 millió dinárt költhet el az energiahatékonyság növelésére. Ehhez az összeghez az önkormányzat további 2,5 millió dinárt tesz hozzá.
Az önkormányzat az utóbbi években több tanintézményben is támogatott hasonló energiahatékonysági beruházásokat, 2013-ban az Óbecsei Gimnázium nyílászáróit cserélték ki, a Műszaki Iskolában új, modern és hatékony fűtési alállomást építettek be, de a Sever Đurkić és a Zdravko Gložanski Általános Iskola is átesett már némi felújításon. Dragan Tošić polgármester szerint a gimnáziumban és a Műszaki Iskolában azóta évente 30 százalékkal csökkentek a kiadások, a mostani felújítások után pedig azt remélik, hogy ez a szám eléri a 40 százalékot is.