2024. április 19., péntek

Közmunka ellenében segítik a szegényeket

Európai uniós projekt támogatja Adán is a szegénységcsökkentő iroda tevékenységét

Adán tegnap a városházán ünnepélyes keretek között nyitották meg azt az Európai Unió által támogatott programot, amelyet Ada község, az adai Duga civil szervezet, Magyarcsernye, Ruma és Mitrovica valósítanak meg. A projekt címe: „A szociális szolgáltatások hatékonyságának növelése községek közötti együttműködésen és a veszélyeztetett csoportok aktivitásának elősegítésén keresztül, önkormányzati szinten”.

A pályázat lényege, hogy az Adán és Magyarcsernyén már működő szegénységcsökkentő irodák tovább tudják végezni tevékenységüket, valamint, hogy az ő példájukra Rumán és Mitrovicán is létrehozzanak hasonló szervezetet, szemináriumokat szervezzenek, és ezen községekben elkészítsék a szociális kártyákat, amelyeken a rászorulók minden adata megtalálható lesz. A szegénységcsökkentő irodák közreműködésével a rászorulók segítséget kaphatnak abban, hogy kifizessék számukra a villanyáram-tartozásukat, vagy megvegyék nekik a tűzrevalót, viszont ezt nem ingyen kapják, hanem közmunkában le kell dolgozniuk. Adán ez a rendszer már évek óta jól működik, sőt egyre hatékonyabb, tehát az adai önkormányzat oly módon segíti a rászorulókat, hogy az elvégzett társadalmi munkáért cserébe kifizeti tartozásukat, vagy megveszi számukra a tűzrevalót.

A projektet hivatalosan Nenad Ivanišević, a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium államtitkára nyitotta meg, aki arra világított rá, hogy a program fontossága abban áll, hogy elősegíti a veszélyeztetett csoportok társadalomba történő bekapcsolását. Hangsúlyozta, hogy Ada önkormányzata, együttműködve a Duga civil szervezettel és a közszférával, példaértékűen foglalkozik ezzel az üggyel.

Vesna Civrić, a Duga civil szervezet elnöke, a projekt koordinátora elmondta, hogy Adán nagyon fontos szerepe van a szegénységcsökkentő irodának, és kiemelte, hogy azért olyan hatékonyak, mert jól együttműködik az önkormányzat, a polgármester, a szociális védelmi központ, a helyi vállalatok, az oktatási intézmények, az egészségügyi intézmények. Hangsúlyozta: azáltal, hogy a rászorulókat bekapcsolják a társadalomba, vagyis munkát adnak nekik, visszaadják önbecsülésüket.

Bilicki Zoltán polgármester arról beszélt, hogy szociális programjuk példaként szolgál a köztársasági kormány és a munkaügyi minisztérium számára is:

– Ada község önkormányzata a civil szférával közösen négy éve realizálja azt a programját, amelynek lényege, hogy a községben élő szociálisan hátrányos helyzetű személyek ne ajándékként kapják a szociális támogatást, hanem tegyenek érte. Bizottságot alapítottunk, amely elbírálja a kérvényeket, és a bizottság döntése értelmében a támogatást kérvényező személy társadalmilag hasznos munkával kell hogy ledolgozza azt az összeget, amit a bizottság jóváhagy neki. A pénzt nem kapják kézhez, hanem a község a megfelelő helyre fizeti be. A szociális központba bejelentkező rászorulóknak ma már mindegyike elfogadja ezt a lehetőséget, holott négy évvel ezelőtt még csak harminc százalékuk találta elfogadhatónak. Mi az elkövetkezőkben is szeretnénk folytatni ezt a programot, igyekszünk pénzt biztosítani hozzá, és nagyon örülünk, hogy példaként szolgálunk a köztársasági kormány és a munkaügyi minisztérium számára is.