2024. március 28., csütörtök

Az idén három újabb fejezet nyílhat meg

Szlovákia, az EU aktuális elnöklője, prioritásként tekint az Unió bővítésére

Az aktuális uniós elnöklő, Szlovákia az év végéig három újabb fejezetet nyitna meg az Európai Unió és a Szerbia közötti tárgyalások során – erősítette meg a Tanjug hírügynökségnek Renata Goldirova, a szlovák uniós elnökség sajtófelelőse. A sajtószóvivő elmondása szerint a szóban forgó három fejezet az 5. (közbeszerzések), a 25. (tudomány és kutatás) és a 26. (oktatás és kultúra) lenne. Persze ezek a fejezetek csak abban az esetben nyílhatnak meg, ha Szerbia teljesít minden kapcsolódó feltételt, és az EU összes tagállama rábólint a következő lépésre – szögezte le Goldirova, mondván, hogy Szlovákia értékelése szerint Szerbia jó úton halad, és jelentős előrelépéseket tett az utóbbi időszakban.

A sajtófelelős emlékeztetett arra, július 1-je óta, amióta Szlovákia átvette az EU elnöklőjének tisztségét, Szerbiának két újabb fejezetet sikerült megnyitnia, a kulcsfontosságú 23. és 24. fejezetet. Ennek köszönhetően Szerbia igyekszik rendezni kapcsolatait Pristinával – emelte ki Goldirova, hozzátéve, hogy a Belgrád és Pristina kapcsolatának rendezése az integrációs tevékenységek folytatásában is kulcsfontosságú lesz.

Valamivel korábban szlovák diplomáciai körökből is megerősítették, hogy féléves elnökségének ideje alatt Szlovákia az EU bővítését kívánja prioritásként kezelni. Az EU bővítése a lehető legjobb módja a demokrácia, a stabilitás és a prosperitás népszerűsítésének – értékelték diplomáciai körökből.