2024. április 16., kedd

Új szabályok az ovikban

Az újvidéki óvodák többsége október elsejétől új szabályokat alkalmaz, életbe lép az úgynevezett flexibilis napi ritmus, amelynek köszönhetően többek között személyre szabott órarendet alakíthatnak ki a szülők és gyermekeik számára.

Október elsejétől új szabályok szerint működik majd az újvidéki óvodák többsége, erről az ún. flexibilis módszerről megoszlik a szülők véleménye (Dávid Csilla illusztrációja)

Október elsejétől új szabályok szerint működik majd az újvidéki óvodák többsége, erről az ún. flexibilis módszerről megoszlik a szülők véleménye (Dávid Csilla illusztrációja)

Az új szabályzatnak köszönhetően a szülők határozzák majd meg, hogy mikor érkezik gyermekük az óvodába, és hogy mikor viszik haza. Ezentúl nem muszáj mindenkinek ugyanabban a helyiségben uzsonnáznia, így nem kell félbeszakítani egy-egy aktivitást, játékot – írta a Dnevnik napilap. Azoknak a gyermekeknek, akiknek szüleik véleménye szerint nincs szükségük a nappali pihenésre, az óvó nénik másik helyiségben csendes foglalkozást szerveznek, míg a többiek egy jót szundítanak. Az új szabályok sokkal rugalmasabbak a régieknél.

– Ha az apuka vagy az anyuka délután dolgozik, és délelőtt szeretne a gyermekével foglalkozni, akkor nem kell korán felkelnie csak azért, hogy óvodába hozza a gyermekét. Azoknak az ovisoknak, akik délelőtt kilenc óráig megérkeznek, félreteszik a reggelit, és ő később nyugodtan reggelizhet. Abban az esetben, ha uzsonnára kekszet vagy gyümölcsöt láttak elő, elfogyaszthatják az ebédlőn kívül is, ami a gyermekek számára nagy örömet jelent, és így nem kell félbeszakítani a játékot vagy a foglalkozást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az uzsonnát akármikor elfogyaszthatják, erre 11 óra körül kerül sor, és előtte nem maradhat ki a kézmosás sem – mondta Sandra Kampel, a Radosno detinjstvo Gyermekintézmény pedagógusa és szakmunkatársa.

Az óvodákban alkalmazott új szabályzat értelmében a szülők is részt vállalhatnak az óvodai program és a foglalkozások tartalmának a tervezésében, a gyermekek pedig választhatnak az egyéni vagy a csoportfoglalkozások között. Kampel kifejtette, az új szabályzatok alkalmazásához igazi csapatmunkára lesz szükség az óvodákban, minden foglalkoztatottnak hozzá kell segítenie a flexibilis napi ritmus módszerének a kialakításához. Újvidéken már két éve alkalmazzák ezt a módszert a Hüvelyk Panna óvodában, a tapasztalat azt mutatja, hogy ezáltal sokkal tartalmasabb időtöltést biztosítanak a gyermekek számára.

Az új működési szabályzat sokkal rugalmasabb, mivel jobban alkalmazkodik a szülők különböző igényeihez.

– Pillanatnyilag betegszabadságon vagyok, és nagyon jól esik, hogy délelőtt tíz órára is behozhatom a gyermekeimet, mivel szeretnek sokáig aludni – mondta Jovana Nikić, akinek gyermekei a Hüvelyk Panna óvodába járnak. Ugyanakkor sokan értetlenül állnak az új rendszer bevezetése előtt, egyes szülők véleménye szerint az eddig megszokott normák megváltoztatása megzavarná a kialakult egyensúlyt az ovis és az otthoni mindennapok között.

– A gyerekeket arra tanítjuk kiskoruk óta, hogy az étkezést egy erre kialakított helyiségben kell lebonyolítani, a változások ezt megbonthatják. Mi lesz abban az esetben, ha a gyermekem azt követeli majd tőlem, hogy hozzam a reggelijét az ágyba? Szerintem valamilyen házirendre szükség van, de az általános tudnivalókat, pl. hol uzsonnázunk, mikor alszunk és hol játszhatunk, be kell tartani – mondta az egyik felháborodott szülő.