2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS

Helyi csapat, helyi játékosok, helyi edző

Az adai AFK-ban újraalakult és ismét versenyez a felnőttcsapat

Az AFK-ban, az adai labdarúgóklubban másfél-két év kihagyás után a nyáron újraalakult az első csapat, amely egyelőre a Tisza Menti Ligában versenyez a helybeli Rohacsek Aurél edző vezetésével. Kizárólag helybeli, adai, moholi és törökfalui játékosokból áll a csapat, amelynek átlagéletkora húsz év körül alakul, vagyis egy fiatal gárdáról van szó.

Sikerült összehozni egy olyan gárdát, amely az én személyes kérésemre, illetve a klub kérésére is községbeli fiatalokat foglalkoztat. Csakis adai, moholi és törökfalui fiatalokra alapozunk, mivel úgy véljük, hogy van itt elég fiatal, és nem kell vidéki játékosokat hozni ahhoz, hogy Adán kialakuljon egy jó gárda. Mindenképpen szeretnénk rájuk alapozni, és velük továbbfejleszteni az adai focit – magyarázta Rohacsek. – Az elsődleges tervünket már teljesítettük, miután összehoztuk ezt a csapatot, és kialakítottunk egy 20-25 fős keretet, ami mindenképpen pozitívum az elmúlt évekhez viszonyítva. Hiszen másfél-két éve, amikor felbomlott az első csapat, akkor az jelentette a legnagyobb problémát, hogy nem volt 11 adai játékos, akiből ki lehetett volna állítani egy csapatot. Szerintem az elsődleges célunkat már elértük a csapat megalakításával, a többi pedig ezután fog következni. Biztos, hogy hatalmas munka és kitartás kell hozzá, mert nulláról nagyon nehéz felépíteni egy csapatot. Az alapozás jól sikerült. Tavaly elindíthattuk a kadétcsapatot is, ami szintén nagyon régóta nem volt Adán. A kadétcsapatból próbáljuk a kiöregedett játékosokat beilleszteni, illetve akit lehet, felzárkóztatni az első csapatba. Rövid távú tervünk mindenképpen az, hogy stabil csapatot alakítsunk ki, és jó színvonalat érjünk el saját magunk és az adai közönség miatt is – közölte az edző.

Az AFK felnőttcsapata jelenleg a legalacsonyabb rangfokozatban, a Tisza Menti Ligában versenyez. A ligában 13 csapat van. Az adaiak négy fordulón vannak túl, ebből egyszer szabadok voltak, egyszer nyertek, kétszer kikaptak. Rohacsek Aurél elmondta, hogy a bajnokság végére az öt legjobb csapat között szeretnének végezni: – Én a tavasztól várom a fordulópontot, amikor már félévnyi munka lesz mögöttünk, és szeretném, ha akkorra megmutatkozna az addig elvégzett munka eredménye. A játékosok nyolcvan százaléka már évek óta nem edzett, vagy az előző elnökség, edzők által nem nagyon volt preferálva, de most örülök, hogy itt vannak. A csapat fele húsz éven aluli, a másik felel huszon-egynéhány éves, a csapat átlagéletkora így húsz év körül alakul. Ennek szintén örülök, mert ebből is látszik, hogy vannak fiatalok, akik szeretik a sportot, a focit, itt vannak, és csinálják. Bebizonyosodott, hogy nem úgy van az, ahogyan a többség állította, hogy nincsenek elegen, és vidékről kell hozni játékosokat. Van elég helybeli játékos, és szerintem idővel az eredmények is jönni fognak – nyilatkozta Rohacsek.

Az AFK teljes játékoskerete: Nagy Andor, Bikicki Tamás, Mario Stanimirović, Ivan Šević, Sava Vujić, Balázs Adrián, Mészáros Péter, Fehér Kornél, Csernák Róbert, Százi Attila, Andruskó Norbert, Matija Stojanov, Marko Popeskov, Nikola Janković, Anetics Norbert, Bognár Mihály, Baltai Márió, Gere Lénárd, Balázs Krisztián, Bor Péter, Gyalus László, Sztári Szabolcs, Megyeri István, Ivan Somborac, Tormás Róbert, Bernát Antal, Horti Máté, Szabó Ákos, Rohacsek Patrik.