2024. április 19., péntek

Jeremić az élre tör

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn szavaz ötödik alkalommal

Vuk Jeremić, Szerbia jelöltje az ENSZ-főtitkár-választáson az ENSZ Biztonsági Tanácsának negyedik szavazását követően a második helyre lépett elő. A szavazati joggal rendelkező államok közül 33 támogatta a szerbiai jelöltet, 18 ellene szavazott, kilenc pedig semleges maradt.

Első helyen ezúttal is António Guterres volt portugál miniszterelnök, valamikori menekültügyi főbiztos végzett, rá 46-an szavaztak igennel, 7-en nemmel, szintén heten pedig semlegesen. Harmadik helyen most Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter áll, 28 igen, 18 nem és 14 semleges szavazattal.

Az eddigi három szavazás alkalmával Jeremić kétszer harmadik, egyszer pedig negyedik helyen végzett. Guterres mellett Jeremić az egyetlen olyan jelölt, aki esetében nem jellemző komolyabb ingadozás, a rájuk leadott szavazatok szinte mindig hasonlóan alakultak. A Biztonsági Tanács hétfőn szavaz ötödször, a helyzet ismerői szerint akkor megmutatkozik, hogy milyen politikai üzérkedés folyt a háttérben az utóbbi néhány napban. Hétfőt követően novemberig feltehetőleg még két alkalommal szerveznek szavazást.