2024. április 19., péntek

Hallgatás a legfontosabb kérdésben

A Vajdasági Magyar Szövetség sajtóközleménye

A Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának – azt követően, hogy 2010-ben megtörtént a nemzet közjogi értelemben vett egyesítése – feladatai közé tartozik „a Kárpát-medencében és a diaszpórában működő magyar politikai, egyházi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás”, ilyen szempontból a dolgok rendje, hogy Pánczél Károly, a bizottság elnöke fogadta a Magyar Mozgalom civil szervezet képviselőit.

Ugyanakkor azonban a Magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának feladatkörébe tartozik az is, hogy egyebek mellett „nemzetpolitikai eseményekkel kapcsolatos állásfoglalásokat” is kiad.

Mint a Magyar Mozgalom által a találkozóról kiadott közleményből látható, ifj. dr. Korhecz Tamás és Kókai Péter a látogatáson egyetlen szóval sem érintette a Magyar Mozgalom állásfoglalását a kvótareferendummal kapcsolatban, pedig jelenleg ez a legfontosabb nemzetpolitikai esemény.

A Magyar Mozgalomnak a kvótareferendummal kapcsolatos, szeptember 9-ei nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a magyarországi és vajdasági magyar politika „felelős hordozói” adósak maradtak a megnyugtató válaszokkal, aminek „hiányában óhatatlanul is felmerül a gyanú, hogy a potenciális szavazatokra csak a saját politikai céljaik és pozícióik megerősítése érdekében tartanak igényt”.

A Vajdasági Magyar Szövetség, mint a magyarországi nemzetpolitika stratégiai partnere nemcsak kampányol a kvótareferendumon való részvétel mellett lakossági fórumokon, szakmai konferenciák keretében, de a közjogi értelemben is összetartozó magyar nemzet megerősítésének, a nemzetpolitika kiemelt fontosságú eseményének, nemzeti ügynek tekinti a kvótareferendumot – a vajdasági magyar közösség elsöprő többségével együtt – szemben a Magyar Mozgalommal, amely a vajdasági magyaroknak azt üzente, hogy „döntsön saját lelkiismerete szerint arról, hogy regisztrál-e, és részt vesz-e ezen a nem ügydöntő népszavazáson, amely csak a trianoni határok között élő állampolgárok életére hathat ki jelentősen”.

A Vajdasági Magyar Szövetség sajnálattal veszi tudomásul, hogy miközben Magyarország Kormánya és a Fidesz–KDNP azért dolgozik, hogy október 2-án meglegyen a kellő számú szavazat és legyen lehetőség arra, hogy a brüsszeli döntéshozók a józan ész és a nemzetállamok tisztelete mentén kezeljék a migránsválságot, addig a Magyar Mozgalom ebben a kérdésben „többismeretlenes egyenletről” beszél, Pánczél Károlynál tett látogatásukat pedig arra használja, hogy a nemzeti összetartozás bizottságánál feljelentse a VMSZ-t.

A Vajdasági Magyar Szövetség minden, az egyetemes magyar nemzetet és a vajdasági magyar közösséget érintő kérdésben a párbeszéd híve, ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja a párbeszédet olyan civil és politikai kezdeményezésekkel, amelyek a húsba vágó kérdésekben nem állnak a nemzet és nemzeti közösségük mellé, szülőföldjükön pedig nem tekintik partnernek a többség által legitim módon megválasztott kormányzó erőt – áll a VMSZ által szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményben, amelyet Bús Ottó, a VMSZ elnökségi tagja és Intéző Bizottságának elnöke írt alá.