2024. március 28., csütörtök

Meddő vita, hasznos eszmecsere

Melyik vadat, milyen fegyverrel és lőszerrel hogyan eltalálni?

Amióta vadászunk, a szakmabeliek között azóta is állandó, időnként parázs vita folyik arról, hogy milyen fegyverrel vadásszunk egy-egy vadfajra, valamint arról is, hogy az adott állatot hogyan kell meglőni úgy, hogy az lehetőleg helyben maradjon, és kíméletes módon ejtsük el.

A vitázó vadászok természetesen csakis a tapasztalatukra, és a sikeres vadászatokra alapozva sorakoztatják fel érveiket. Mivel a tapasztalatok kifejezetten személyfüggőek, a sikeres zsákmányolásban pedig jelentős szerep jut a szerencsének, mi sem természetesebb, mint hogy a vita sosem érhet véget. És mindenkinek valahol igaza is van, meg nincs is. Vonatkozik ez az apróvad és a nagyvad vadászatára egyaránt.

Mivel a szarvasbőgésnek most van az ideje, és biztosan lesz olyan vadász, akinek alkalma nyílik erdeink királyi vadjára vadászni, ezúttal a golyólövésről és a nagyvad vadászatáról lesz szó. Nagyvadra ugyanis kizárólag golyós fegyverrel vadászunk. A sörétes puskából kilőhető gyöngy­golyó, vagy annak bármelyik modern változata, nem ajánlott, hiszen az ilyen lövedékek/fegyverek nem elég pontosak ahhoz, hogy olyan lövést adjunk le, amely kellő biztonsággal talál célba.

Tájainkon nagyvad alatt a szarvast, a dámot, az őzet, a muflont, a zergét és a disznót, no meg a medvét értjük. A felsorolásban a sertevadat és a medvét azért hagytuk a végére, mert ezeket hajtásban is szokták vadászni, amikor futtában, mozgás közben kell meglőni, míg a többi nagyvadat kizárólag akkor szabad elejteni amikor áll, azaz nem mozog. Ezt a szabályt nem azért találták ki, hogy könnyebb legyen szarvast, vagy őzet zsákmányolni, hanem azért, hogy minél pontosabb lövéssel olyan helyen találjuk el az állatot, hogy lehetőleg rögtön megöljük, helyben marasztaljuk és ne okozzunk szenvedést a nemes vadnak. A pontos találat, természetesen, a disznó és a medve esetében is szükséges – az említett állatok veszélyes volta miatt is –, de hajtásban ez már inkább a rutin és a lőkészség kérdése.

A kaliberek körül kialakult viták két táborra osztják a vadásztársadalmat. Az egyik tábor szerint kizárólag a nagy, nehéz kaliber az ajánlott, mivel annak megvan a kellő megállító ereje (stopping power). Ezzel szemben a másik tábor szószólói a modernebb, gyorsabb, laposabb röppályával rendelkező kisebb kaliberekre esküsznek, mondván, azok sokkal precízebbek és így pontosabb lövéssel könnyebben lehet a vadat elejteni. Mint hasonló esetekben lenni szokott, itt is mindkét félnek igaza van. Bár a kilenc milliméter feletti kaliberek lassúbbak, hatalmas erővel rendelkeznek, amely elegendő akár a bőgő szarvasbika helyben marasztalásához is. Bőgő szarvasbikát mondunk, mert a párzás idején csúcsüzemben levő hormon hatására az állat olyan sérüléseket is képes elvinni, amelyek máskülönben rögtön megölték volna. De azt is el kell ismerni, hogy a pontos találat szintén nagyon fontos. Bármekkora is az a bizonyos kaliber és megannyi erővel is rendelkezik a lövedék, ha rossz helyen éri a vad testét, nem roncsol létfontosságú szervet, mit sem ér az egész. Az ilyen lövésekkel csak megpiszkoljuk a vadat, amely a sokk hatására kifut a világból, és ha nincs kéznél megfelelő véreb, vagy más erre betanított kutya, a sűrű erdőben a vad ebek harmincadjára jut. Itt a kisebb kaliber mellett kardoskodóknak kellene igazat adni, de mégsem. Mert nem ugyanaz céltáblára lődözni a lőtéren, ahol nagyon kevés a zavaró körülmény, vagy lövést leadni élő állatra a természetben, ahol szinte minden a vadász ellen szól.

És most jutottunk el oda, ahol ki kell mondani, hogyan kell egy nagyvadat úgy meglőni, hogy helyben maradjon, tűzben rogyjon össze, és ne kelljen utánkeresni. A vadászat nagykönyve szerint a legbiztosabb a lapockalövés, hiszen a mellkasban helyezkednek el az állat létfontosságú szervei, és ha a lövedék azok bármelyikét éri és roncsolja, szinte azonnali halált eredményez. Csakhogy nyílt kérdés, hány vadász van, aki pontosan ismeri a vad anatómiá­ját, és tudja, melyik szerv hol helyezkedik el. Arról nem is szólva, hogy egy állat sosem áll be és marad nyugton, mintha pózolna. Ha történik is ilyen, az nem tart elég sokáig ahhoz, hogy egy kicirkalmazott pontos lövést leadhassunk. Többnyire gyorsan kell cselekedni, és ilyenkor előfordulhatnak és elő is fordulnak kisebb-nagyobb hibák, amelyek beláthatatlan következményekkel járhatnak.

Ezért vannak vadászok, akik arra esküsznek, hogy a legbiztosabb, ha a vadat bizonyos szögből lövik meg úgy, hogy a lövedék minél hosszabb utat tegyen meg a testben, így nagyobb az esély arra, hogy létfontosságú szervet érjen. A tapasztalat azonban mást is mutat, hiszen a hosszúnak induló út során a golyó érhet csontot is, amely eltérítheti, és a halálos seb helyett csupán felületi sérülést okoz.

Összegezni kellene a mondottakat, csakhogy ebben az esetben az lehetetlen. Ahány példa szól egy-egy álláspont mellett, ugyanannyit tudunk felsorolni ellene is. Tehát ismételten megállapíthatjuk, hogy ebben is – akárcsak a vadászatban általában – az a szabály, hogy nincs szabály. Mindenki szíve és legjobb belátása szerint állhat az egyik vagy a másik oldalra. És mindaddig, amíg nem kapkod, amíg nem cselekszik meggondolatlanul és elhamarkodva, addig jól csinálja. Mert inkább mennyen el a vad lövés nélkül, mint hogy megpiszkolva, sebzetten szenvedéssé változtassuk életét.