2024. április 20., szombat

Államfőválasztás hat hónapon belül

A Szerb Haladó Pártnak még nincs jelöltje

A Szerb Haladó Párt még nem döntötte el, hogy a hat hónap múlva esedékes köztársasági elnökválasztáson kit jelöl, de Aleksandar Vučić kormányfő határozottan visszautasította annak lehetőségét, hogy jelöltesse magát. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, ez nem lenne igazságos a nép iránt, ugyanakkor az államfői feladatok nem foglalnák le az idejét kellő mértékben.

Az SZHP azt jelöli majd, aki elnyeri a nép bizalmát, jelentette ki Vučić az RTS-nek, majd hozzátette, Tomislav Nikolić jól és felelősségteljesen végezte a munkáját.

– A jelöltről majd hat hónap múlva gondolkodom, addig nem foglalkozok ezzel a kérdéssel – hangsúlyozta Vučić. Hozzátette: a köztársasági elnök hosszútávú, stratégiai dolgokkal foglalkozik, nem napi eseményekkel. Nekem könnyebb, ha mindenért engem okolnak – mondta a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy Nikola Selaković, a volt igazságügyi miniszter jelölt lehet-e, Vučić csak annyit mondott, Selaković egy tehetséges fiatalember, mint többen a pártban.

Elmondta azt is, hogy a SZHP pártvezetői tisztségére is hamarosan új ember kerül. Rámutatott arra, hogy a jelöltek személyétől sokkal fontosabb, hogy jelöltjük hogyan legyen esélyesebb Vojislav Šešeljnél, a Szerb Radikális Párt elnökénél. Vučić szerint ugyanis Šešeljnek nagy esélye van, hogy az elnökválasztás második fordulójába kerüljön.