2024. április 20., szombat

Erős emberek versenye Topolyán

Immár tizedik alkalommal szerveztek Topolyán strongmankupát, amelyre ezúttal is a városnapi forgatag keretében került sor szombaton a Felvonulási tér melletti parkolóban. A rendezvényre hat sportoló nevezett be, ketten Szerbiából és négyen Magyarországról. A sportolók öt versenyszámban mérték össze erejüket. Az első az úgynevezett viking press volt, vagyis a vállal nyomás, ahol 175 kilogrammot kellett minél többször kinyomniuk a versenyzőknek, a második a koffercipelés, amikor húsz méteren keresztül kellett cipelni két darab egyenként 140 kg-os súlyt, a harmadik versenyszám a súlykitartás, amikor is egy 20 kilogrammos súlyt kellett kinyújtott kézzel minél tovább tartani (e számban a legjobb idő 1 perc 19 másodperc volt), a negyedik szám az autóemelés, míg az utolsó a kőgolyóemelés volt. Utóbbi versenyszámban egyik versenyzőnek sem sikerült a megadott magasságig felemelnie a 156 és a 172 kilogrammos kőgolyók valamelyikét, de ez a fáradtság számlájára is írható, hisz a versenyzőknek összességében másfél óra állt a rendelkezésükre.

A versenyt végül a tavalyi bajnok topolyai Kecskés Roni nyerte meg, aki a viking pressben és az autóemelésben is a legjobbnak bizonyult, előbbiben kilenc kinyomással, utóbbiban szintén kilenc emeléssel. A második a magyarországi Molnár Zsolt lett, aki a súlykitartásban bizonyult a legjobbnak, míg a dobogóra rajtuk kívül Damir Kopilović fért még fel. A további sorrend: 4. Sebestyén János, 5. Rompos István, 6. Vass Attila.

Az ünnepélyes díjátadón Milan Janus, a helyi önkormányzat ifjúsági, sportügyi és szabadidős tevékenységgel megbízott tanácsnoka adta át a versenyzőknek járó serlegeket, ajándékokat.

A versenyt követően a fő szervező Mihájlovits Miklós, többszörös erőemelő-világbajnok értékelt lapunknak:

– Nagyon örülök, hogy tizedik alkalommal is megrendezhettük ezt a versenyt. Nagy sikernek tartom, hogy tradíciót teremtettünk vele, amelyet szeretnénk a továbbiakban is folytatni. A részvevők között több visszatérővel is találkozhattunk. Külön ki szeretném emelni Sebestyén Jánost, aki már ötödik vagy hatodik alkalommal vesz részt ezen a versenyen, és ez alkalommal sérült vállal állt ki, de így is be tudta fejezni a versenyt – nyilatkozta Mihájlovits, majd arról is szót ejtett, hogy véleménye szerint az idei győztes Kecskés Roninak lesz méltó utódja városunkban, hisz például Bederka Kornélnak, aki a szombati versenyen segítőként volt jelen, minden adottsága megvan ahhoz, hogy sokra vigye ezen a pályán.

A program nem hivatalos részében a paraversenyző Milorad Senković is bemutatkozott, aki, miután kerekesszékbe kényszerült, több sportban is kipróbálta magát, többek között kosárlabdában, céllövészetben, súlylökésben. A topolyai versenyen 25 kilogrammos súlyok emelésével mutatkozott be, ami számára egy felkészítő volt a közeljövőben esedékes fekvenyomó-világbajnokságra.

A rendezvényt a topolyai önkormányzat, a Sat-Trakt, a Gurman étterem, a Pansport étrend-kiegészítő termékek gyártója, a topolyai helyi közösség, valamint a Magyar Erősember-szövetség támogatta.