2024. április 19., péntek

Két gép összeütközött Gödöllőnél, négyen meghaltak

Két kisrepülőgép összeütközött Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel, négy ember meghalt. Az egyik gép, egy Cessna 182 ejtőernyősöket vitt ugrani, míg a másik, egy Piper-28 sétarepülésre indult.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője kezdetben azt mondta, hogy egy szemtanú két kisgép ütközéséről számolt be, azonban jó ideig csak egy roncsot találtak a gödöllői arborétum fás, bokros területén. A repülőben két felnőtt és egy gyermek utazott, mindhárman szörnyethaltak.

Az esetleges másik roncsot rendőrök és tűzoltók csatárláncban kezdték keresni, és légi felderítés is folyt, végül egy honvédségi helikopter találta meg és azonosította a lezuhant gépet. Az első jelentések szerint a kisrepülőben csak a pilóta ült, aki életét vesztette.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a katasztrófavédelem ügyelete értesítette a Magyar Honvédség légi vezetési központját egy eltűnt gép miatt. A légierő ügyeletes parancsnoka elrendelte a szolnoki légi kutató-mentő szolgálat helikopterének felszállását, a helikopter felfedezte a kisrepülőt, a terepviszonyok miatt azonban nem tudott leszállni, ezért a földi egységeket irányították a helyszínre.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az első vizsgálatok szerint a Cessna 182 kisgép süllyedt, míg a Piper-28 sétarepülésre emelkedett, amikor szemből összeütköztek, majd pörögve lezuhantak. Mindkét gép a gödöllői reptérről szállt fel, a Cessna 182 négy ejtőernyőst vitt ugrani, ők rendben földet értek a baleset előtt.

A HungaroControl légiforgalmi szolgálat körülbelül hatszáz méter magasságon elveszítette a kapcsolatot a Cessna 182-vel, majd értesítette a légi kutató-mentő szolgálatot.

Az első információk szerint az ejtőernyősöket ledobó kisrepülő normál tempóban süllyedt, amikor bekövetkezett a baleset. Az ütközés következtében mindkét gép súlyosan roncsolódott.

A helyszíni szemle tapasztalata alapján a repülők nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkettő bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab - írta közleményében Bajkó Erika.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala azt közölte, hogy a baleset vizsgálata folyamatban van, a felelősöket csak annak lezárulta után tudják megállapítani.

A hivatal felfüggesztette a gödöllői repülőtér üzemben tartási engedélyét. Azt írták, hogy az esemény súlyosságára és a körülmények tisztázatlanságára tekintettel határoztak így, a döntést egyeztették a tulajdonossal és a szakmai üzemben tartó szervezettel.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy hosszú ideig eltarthat a baleset vizsgálata. Azt mondta: a helyszín nagy kiterjedése nehezíti az eljárást.

Tájékoztatása szerint társszervek segítségével, szakértők bevonásával helyszíni és halottszemlét tartanak, a látási viszonyok miatt azonban még ezt sem tudják vasárnap befejezni, hétfőn folytatják majd. A helyszíni és a halottszemle után a roncsokat elszállítják, és egy hangárban vizsgálják tovább.

A szóvivő kiemelte, hogy a baleset pontos körülményeit csak a vizsgálatot követően tudják majd megmondani.
Pető György légi közlekedési szakértő azt hangsúlyozta, hogy egyértelműen emberi mulasztás okozta a tragédiát, a kérdés az, ki hibázott.

Nyilatkozata szerint hosszú vizsgálat várható, az ilyen típusú repülőgépeket ugyanis nem szerelik fel fekete dobozzal, a pilótákat és az utasokat pedig értelemszerűen nem tudják már kikérdezni.

Pető György arról is beszélt, hogy a baleset helyszínén ejtőernyős célba ugró bajnokságot tartottak, és ilyenkor van egy elkülönített légtér, amelyben csak az ejtőernyősök és az őket szállító gépek tartózkodhatnak.