2024. április 20., szombat

Megoldódhat a Galenika ügye

A Frontier Pharma Limited és az LLC NPA Petrovax Pharm brit–orosz konzorcium az egyetlen vállalatcsoport, amely a Galenika gyógyszergyár privatizációs tenderén minden kritériumnak megfelelt – adta hírül tegnap a gazdasági tárca.

A cégcsoport 7 millió eurót ajánlott fel a Galenika részvényeinek 25 százalékáért, azzal a feltétellel, hogy legalább hétszáz személyt foglalkoztatni fog, valamint arra kötelezte magát, hogy az adásvételi szerződésben szereplő ár ötven százaléka a szerb költségvetésbe és a Részvényalapba folyik majd a részvények stratégiai partnerrel közösen történő értékesítése során.

Az illetékes bizottság szerint a konzorcium volt az egyetlen, amely megfelelt az elvárásoknak. Az általa összeállított jelentésből dönt majd a kormány arról, hogy megkezdi-e a brit–orosz csoporttal az adásvételi tárgyalásokat.

A tenderen egy brazil gyógyszerészeti vállalat is részt vett, de az ajánlata több szempontból sem felelt meg a kormány által megfogalmazott feltételeknek – áll a gazdasági minisztérium közleményében.