2024. április 20., szombat

A gazdaság fejlődésének alapja a vasút

Zorana Mihajlović: A vonatoknak 200 kilométeres óránkénti sebességgel kell haladniuk

A vasút az ország gazdasági fejlődésének, korszerűsítésének alapfeltétele, ugyanakkor a vasút összeköti Szerbiát Európával és a világgal – jelentette ki Zorana Mihajlović építési és közlekedésügyi miniszter tegnap a vasutasok napján.

Rámutatott ugyanakkor arra is, ahhoz, hogy a gazdaság fejlődése elinduljon, a vonatoknak 120–200 kilométeres óránkénti sebességgel kell haladniuk a 10-es közúti folyosó vonalán a jelenlegi 40-50 kilométeres sebesség helyett. Ezenkívül a bari, valamint a Belgrád–Budapest vasútvonalat teljesen fel kell újítani és korszerűsíteni. A minisztérium közleményében kiemelik, hogy ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét: a szakszervezeteknek, a vasúti dolgozóknak, az ügyintéző vállalatoknak és a kormánynak is.

Mihajlović arra szólította fel a vasúti dolgozókat, hogy szorgalmasan és felelősségteljesen végezzék a munkájukat, a kormány pedig mindent megtesz, hogy a vasúti vállalatokat megreformálja, felújítsa az infrastruktúrát, hogy ezáltal korszerűsítse a vasúti szállítást, növelve ezzel az utasok számát, ami után nőne a Szerbiai Vasutak bevétele, illetve az itt dolgozók fizetése is. Ugyanakkor a vasutas szakma is visszanyerhetné a tekintélyét.

A miniszter asszony rámutatott arra, hogy az elmúlt két évben több nagy projektumba kezdtek bele, hogy jobb jövő elé állítsák a szerbiai vasutakat, amely ma ünnepli fennállásának 132. évfordulóját.

– Határozottan és bátran láttunk neki ennek a munkának, amelynek az első eredményei tovább bátorítanak minket. Az eddig megalakított három, az infrastruktúrával, az utasszállítással és a teherszállítással megbízott egészséges vállalattal sikerült korszerűsítenünk 80 kilométer vasutat, és még 166 kilométer vár ránk – emelte ki Mihajlović.