2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS

Čeferin az új UEFA-elnök

A magyar és a szerb szövetség által támogatott szlovén Aleksander Čeferint választották meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökévé a szervezet szerdai, athéni rendkívüli kongresszusán. Miután az UEFA első alelnöke, a spanyol Ángel María Villar egy hete visszalépett, a szlovén szövetséget 2011 óta irányító 48 éves jogász egyetlen ellenfele a holland szövetség elnöke, a 68 esztendős Michael van Praag volt. A szavazáson 42:13-ra győzött Čeferin, akinek megbízatása 2019 tavaszáig szól.

Döntését, hogy pályázik az elnöki posztra, június elején jelentette be, azóta pedig többek között a magyar, a szerb, a német, a francia, az albán, a bosnyák, a bolgár, a horvát, a görög, a ciprusi, a montenegrói, az orosz, a macedón, a román, az olasz és a török szövetség is jelezte, hogy őt fogja támogatni, csakúgy mint négy észak-európai ország futballszövetsége. A voksolásnak így ő volt az esélyese. Augusztus végén a korrupció, a doppingolás és a fogadási csalások visszaszorítását nevezte legfőbb céljának.

Arra fogok törekedni, hogy megvédjem sportágunk integritását, és biztosítsam a megfelelő környezetet minden résztvevő számára” – közölte akkor. Hozzátette: olyan sportszervezetté akarja alakítani az UEFA-t, amely mintaként szolgálhat más sportágaknak is, valamint biztosítani akarja a fenntartható fejlődés feltételeit. Kijelentette: hisz benne, hogy olyan új ötleteket és felfogást tud vinni az európai szövetségbe, amelyekre a kontinens labdarúgásának a jövőben szüksége lesz. Később elárulta azt is, hogy nagyszerűnek tartja az új, 24 csapatos Európa-bajnoki rendszert, ezért biztosan nem változtatna rajta. Megválasztása előtti athéni felszólalásában tiszteletlenségnek nevezte, hogy egyesek tapasztalatlanságot emlegetnek vele kapcsolatban.

Azt állítani, hogy tapasztalatlan vagyok, tiszteletlenség a kis és közepes országok futballszövetségeinek elnökeivel szemben, akiknek, mint nekem magamnak is, kevesebből többet kell kihozniuk, azaz éppen hogy rendelkeznek tapasztalatokkal. Nem vagyok showman, nem az egoizmus vezérel, nem vagyok az irreális ígéretek embere” – fogalmazott, ugyanakkor angol nyelvű felszólalásában a Scorpions népszerű dalára utalva a „változás szeléről” beszélt. Čeferin a csapatába beválasztotta Dejan Stankovićot, az egykori kiváló szerb labdarúgót, aki ezt az információt megerősítette a Beta hírügynökségnek. Azt, hogy Stanković milyen pozíciót tölt majd be, mi lesz a feladata, egyelőre nem közölték a tájékoztatási eszközök.

Elnökválasztásra azért volt szükség, mert a nemzetközi szövetség etikai bizottsága decemberben Michel Platini alelnököt, az UEFA első számú vezetőjét „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A francia sportvezető májusban – miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem mentette fel őt, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását – szóban lemondott posztjáról. Később jelezte, hogy mindezt Athénban hivatalosan is megteszi majd, amihez megkapta a jóváhagyást a FIFA etikai bizottságától, és szerdán el is búcsúzott.

Szerb és magyar öröm

Slaviša Kokez, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS), valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke is elégedettségének adott hangot Čeferin megválasztása után.

Čeferin győzelme a labdarúgás győzelme is. A Szerbiai Labdarúgó-szövetség az elsők között jelezte, hogy a szlovén elnökjelöltet támogatja, mivel felismertük a benne levő energiát és lehetőséget, amelyek alkalmassá teszik egy ilyen felelősségteljes funkció betöltésére. Amíg a Szlovén Labdarúgó-szövetség elnöke volt, kiváló volt az együttműködésünk, s biztos vagyok benne, hogy az általa vezetett Európai Labdarúgó-szövetségnek ezentúl is megbízható partnere lesz az FSS” – mondta Kokeza, akit májusban neveztek ki Tomislav Karadžić helyére.

Csányi Sándor elégedetten értékelt a magyar szövetség honlapjának:

Örömteli, hogy Aleksander Čeferin személyében rátermett vezető került az UEFA élére, aki új korszakot nyithat a szervezet életében. A magyar szövetség elvárása, hogy munkájával teremtsen fenntartható egyensúlyt és egységet az európai labdarúgás szereplőinek bevonásával, a tagországok érdekeit figyelembe véve” – fogalmazott Csányi Sándor, s hozzátette, fontos, hogy mindenekelőtt Magyarország és a kisebb országok érdekképviselete, valamint a fiatal tehetségek felkarolásának, a női futballnak az ügye előtérbe kerüljön.