2024. március 29., péntek
PARALIMPIA

Surányi második érme

A törökbecsei Surányi László megszerezte második érmét is a riói paralimpián, miután a hétfői aranyérme után szerdán a kisöbű puska 50 méteres fekvőszámában harmadik lett. A versenyt a kínai Cuiping Zhang nyerte 206,8 körrel, második Szultan Abdulla Alarjani (Egyesült Arab Emírségek) 206,5 körrel, míg Surányi a dobogó harmadik fokára állhatott fel 185,2 körrel.

Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében. A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajtól kapott ki a döntőben.

Egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstéremnek. Alig hibáztam, szervát sem rontottam, ami nagy szó. Úgy éreztem, jól ment a játék, reggel, amikor felkeltem, akkor is úgy éreztem, meglehet a győzelem, de ma jobb volt a kínai” – nyilatkozott a negyedik paralimpiáján szereplő magyar játékos. A kecskeméti asztaliteniszező a riói magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte, négy bronz mellett ez a negyedik ezüst.

Csonka honfitársa, a szintén asztaliteniszező Major Endre negyedik lett az S1-es kategória versenyében. Az autóbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült szegedi játékos – a csapat meglepetésembere – a dél-koreai Nam Ki Vonnal került szembe a bronzmérkőzésen, szoros csatát vívott vele, és végül 3:1-re veszített.