A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás szlogen eredete egészen az angol ipari forradalom ideéig vezethető vissza. Robert Owen gyártulajdonos – akit utópistaként jegyez a történetírás – még 1817-ben támogatta a munkások követelését, melyben többi között az akkori 10–16 órás munkanap 8 órára csökkentését ezzel a hangzatos szlogennel követelték, Franciaországban pedig még 2000-ben bevezették a 35 órás munkahetet. A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás egyébként sem tükrözi hűen, hogy ez hány heti munkaórát jelent, hiszen a szabad szombat is csak egy újabb kori „találmány”. Tulajdonképpen a való helyzet az, hogy Szerbiában is sok helyen hivatalosan heti 40 órát dolgoznak, szabad szombattal és vasárnappal. Ez azonban csak a bérelszámolásokban szerepel, a valóságban viszont napi 9-10 órát kell dolgozni, és a szombat sem minden esetben szabad. Hivatalosan azonban még a 60-as években bevezették a szabad szombatokat, legalábbis az állami szférában, ami abban az időben a teljes gazdaság túlnyomó részét jelentette. Kezdetben minden első szombat volt munkaszombat, majd minden szombat szabaddá vált.
A franciák próbálkozása – közgazdászok véleménye szerint – nem hozott áttörést, de nem okozott gazdasági katasztrófát sem. A francia tapasztalatok azért is érdekesek, mert nemcsak néhány hónapos vagy féléves kísérletről van szó. Lionel Jospin baloldali kormánya még 2000 februárjában bevezette a 35 órás munkahetet. A munkanélküliség csökkenését és az emberek életminőségének javulását remélték tőle. A 35 órás munkahét esetében azonban fontos kiemelni, hogy ez valójában elszámolási alapnak tekinthető, nem a maximálisan engedélyezett heti munkaidőnek. Az erről szóló törvényt pedig a többszöri módosítást követően már nem kötelező betartani. A gyakorlatban Franciaországban a 35 óra a túlóráért járó juttatás, illetve a szabadnapok kiszámolásának az alapja, ami egészen mást jelent. Ma megfigyelhető azonban, hogy a hatásait minimalizálni próbálják. A vendéglátó- és építőiparban, valamint a teherszállításban nem vezették be, de a kisvállalkozásokra sem vonatkozik már a törvény. A statisztikai hivatal adatai szerint a franciák átlag heti 39,5 órát dolgoznak. Szektoronként eltérő hatása volt a 35 órás munkahét bevezetésének. Az állami vasúttársaságnál valóban sok ezer új munkahely jött létre. Bizonyos munkahelyek esetében rugalmasabban lehetett kombinálni, hiszen a 35 órát nem kötelező öt napra vonatkoztatni. Jobboldali kormányok azonban többször kilátásba helyezték a 35 órás munkahét törlését, ilyenkor azonban általában tömegek vonultak az utcákra tüntetni ellene.
Sarkozy államfőként azon véleményének adott hangot, hogy a heti munkaidő 35 órában történő korlátozása a francia gazdaság versenyképességének javítását akadályozó egyik legfontosabb tényező. Vannak viszont olyan vélemények is, hogy Franciaország a munkaidő csökkentésének köszönhetően jobban átvészelte a gazdasági válságot, mint szomszédjai. Összességében azonban megállapítható, hogy a bevezetését követően a franciák ott próbálnak lazítani rajta, ahol csak lehet. A multinacionális cégek erőteljes nyomása is érezhető ebben a tekintetben. Több multinacionális cég is a gyártókapacitásainak elköltetését helyezte kilátásba, ha nem növelik meg legalább 39 órára a kötelező munkahét idejét.
Érdekes tény, hogy Szerbiában a rövidített munkaidő bevezetésével (is) megelőztük a korunkat. Már a 80-as években az ivanjicai Javor textilüzemében hatórás munkanapot vezettek be. Az önigazgatású szocializmus azonban arról is emlékezetes, hogy az effektíven eltöltött órák száma mindössze 1,5 órát tett ki. Az eddigi tapasztalatok talán úgy összegezhetők, hogy a munkában eltöltött idő ideális hossza sokban függ egy adott ágazat jellegzetességeitől, ezért nem lehet, és nem is szabad általánosítani.
