2024. április 16., kedd

Konzuli fogadónap Magyarkanizsán

Tegnap Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa ismét kihelyezett ügyfélfogadó napot tartott Magyarkanizsán, a városháza kistermében.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Az ügyfélfogadáson 160 honosítási kérelem került átadásra, előzetes bejelentkezés alapján. A kérelmezőket dr. Szegedi Piroska konzul és ügyintéző kollégái fogadták. A konzul asszony elmondta, hogy az előirányzott, meglehetősen nagyszámú kérelmet a hozzá tartozó dokumentációval a napokban beköszöntött megterhelő hőség ellenére is sikerült zökkenőmentesen átvenniük. A beadványokkal ezúttal sem voltak nehézségek, jól előkészített anyagokról volt szó, ami nagyban megkönnyítette a munkájukat.

Nyilas Leonov Anita, a magyarkanizsai konzuli fogadónapok koordinátora elmondta, hogy erre az évre még egy fogadónapot terveznek, amely november második felében esedékes.

– Számunkra nagyon fontos, hogy az érdeklődők minél előbb keressék föl a helyi VMSZ-iroda dolgozóit, mert a szükséges iratok összegyűjtése, valamint az esetleges fordítások mind időbe telnek. Szükséges ez azért, hogy a kérelmezők a soron következő fogadónapon kivétel nélkül sorba kerülhessenek – mondta Nyilas Leonov Anita.

A kihelyezett fogadónapon lapunk tudomást szerzett többek között arról is, hogy az elkövetkezőkben a kérelmek átvételét Kolláth Erika, a szabadkai magyar főkonzulátus új konzul asszonya fogja végezni.