2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS

Nikolićék a Dortmundot fogadják

A zentai származású, magyar válogatott Nemanja Nikolić csapata, a lengyel Legia a Borussia Dortmundot fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A varsói klub már a főtáblára kerüléssel nagy sikert ért el, ugyanis legutóbb húsz éve szerepelt lengyel csapat a BL csoportkörében. Érdekesség, hogy az 1996/1997-es szezonban a Widzew Łódź is megmérkőzött a Borussiával.

A nemzetközi sikerek ellenére felemás a varsóiak eddigi idénye, ugyanis a bajnokságban címvédőként meglehetősen rosszul rajtoltak: nyolc forduló után hét pont a hátrányuk az éllovas Jagiellonia mögött, és csak a 13. helyen állnak a tabellán, a lengyel kupában pedig már a 32 között búcsúztak. Nikolić is elsősorban a BL-selejtezőben teljesített jól, ott ugyanis öt gólt szerzett, míg a bajnokságban eddig háromszor, a kupában pedig egyszer volt eredményes.

A lengyel élvonal előző idényének gólkirálya az m4sport.hu-n hétfőn megjelent interjújában úgy fogalmazott: meghatározó pillanat lesz az életében a meccs. „A nehezét már megcsináltuk, bejutottunk a legrangosabb európai kupába. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a csoportban az esélyesek, így veszítenivalónk sincs, félelem nélkül kell játszanunk” – tette hozzá.

Az F csoport másik mérkőzésén a címvédő Real Madrid a portugál Sporting együttesét fogadja – soraiban a hétvégén két hónapos kényszerpihenő után góllal visszatért Cristiano Ronaldóval. Az angol bajnokságot címvédőként egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel kezdő Leicester City a belga bajnok Club Brugge vendége lesz, a nap rangadóját pedig az olasz bajnok Juventus játssza, amely az Európa-liga-győztes Sevillát fogadja.

Az E csoportban a Tottenham a stadionja felújítása miatt a Wembley-ben látja vendégül a Monaco együttesét.