2024. március 28., csütörtök

A hasonlóságok évada

Az Újvidéki Színház tervei a 2016/2017-es évadra

Az Újvidéki Színház tegnapi sajtótájékoztatóján Venczel Valentin, a színház igazgatója és Lénárd Róbert, az intézmény művészeti vezetője ismertette a 2016/2017-es évad tervét. Megszokottan az idei évad is tematikus lesz. Szlogenjét a MI szócska alkotja, ami magyar és szerb nyelven is ugyanazt jelenti.

– Egy olyan repertoárt tervezünk, amikor is kísérletet teszünk arra, hogy dramatikusan, illetve a színház eszközeivel próbáljunk rámutatni azokra az elemekre, tényezőkre, amelyek mentén mi nagyon hasonlítunk egymásra. Azt szeretnénk felmutatni, mi a közös a magyar és a szláv mentalitásban, világnézetben, értékrendben, és úgy egyáltalán a létben. Különösen fontos ez egy olyan korban, amely egyre csak növeli a népek közt tátongó szakadékot – hangsúlyozta a színház igazgatója.

– A közösséget, az együttműködést: azt, amit a szláv és a magyar kultúra keresztmetszete kell, hogy képviseljen itt, Vajdaság székvárosában. Épp ezért idei évadunkban összeolvasztjuk az itteni kultúrákat, magyar szerzőket szerbek, szerb szerzőt magyar, vajdasági félmagyar-félmontenegrói zsidót macedón rendez. Mi így képzeljük el az egységet, mi így képzeljük el a kultúrák közti élő, lélegző kapcsolatot. Az évad témája a társadalmunkból nő ki és a társadalomról szól, legyen szó operettről vagy monodrámáról, áltörténelmi játékról vagy zenés összeesküvés-elméletről – emelte ki Lénárd Róbert művészeti vezető.

A színház szeptember 21-én, a magyar dráma napján nyitja meg az évadot a Bánk bán című előadással. Ezt követően október 15-én lesz a Radoslav Milenković által rendezett Szilágyi László és Zerkovicz Béla Csókos asszonyának nagyszínpadi bemutatója. Az évadterv szerint a továbbiakban megtekinthető lesz Balog István 1812-es Fekete György című drámája alapján a hősmítoszokat feldolgozó Fekete című előadás Žanko Tomić rendezésében, majd a szerb irodalom számára is közkedvelt Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című műve Nikita Milivojević adaptációjában, valamint Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke, amelyet Aleksandar Popovski állít színpadra. A kisteremben is számíthatunk bemutatókra, többek között a szerb kortárs irodalom egyik jelentős alakjának, Svetislav Basara Fáma a biciklistákról regénye alapján Lénárd Róbert által rendezett zenés összeesküvés-elmélet, illetve Kiss Csaba A dög című darabja Olivera Đorđević rendezésében. Az előadások mellett folytatódik az ARTrium rendezvénysorozat, a bemutatókhoz rendelt filmvetítésekkel, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és a kortárs magyar és szerb drámák felolvasószínházával. A színház repertoárján az előző évek előadásai közül maradnak: a Neoplanta, a Bánk bán, a Csárdáskirálynő, A kis herceg, a Kovácsok, a Guppi, a Piaf-menet, az OFF, valamint a Neusatzer Cabaret és a Részeg tárgyalás.

Az idei évad újdonsága, hogy megszervezik a Synergy színházi fesztivált, amelynek alapötlete az intézmény igazgatójától származik, és egyik vezető projektumát alkotja Újvidék város törekvésének, amellyel az Európa kulturális fővárosa 2021-es címére pályázik. A fesztivál Újvidék város támogatásával lehetőséget ad a világ kisebbségi nyelvein alkotó hivatásos és független színházi társulatoknak, hogy bemutatkozzanak és rámutassanak azon hasonlóságokra és különbségekre, amelyekkel a kisebbségi nyelven alkotó művészi intézmények munkájuk során találkoznak.